2015. július 22., 12:19

Kassán láthatóak a váci múmiák

KASSA. Rejtélyek, sorsok, múmiák címmel új kiállítás nyílt Kassán a Kelet- szlovákiai Múzeumban. Váci múmiák elnevezéssel a váci Fehérek templomának 1994-es felújítása során megtalált 265 természetes úton mumifikálódott emberi maradványból láthat a nagyközönség 11- et Kassán.
201507221216220.00009.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Az egész világon ritkaságszámba megy, hogy egy helyen ennyi természetesen mumifikálódott holttest maradjon fönn. A 265 múmia sorban elhelyezett és egymásra helyezett díszes fakoporsóban feküdt. A koporsón feltüntették a nevet, a halál dátumát és némelyiken az okát is. A feltáráskor ez alapján tudták azonosítani a személyeket. A leletegyüttest a Magyar Természettudományi Múzeumban helyezték el.

Matskási István, a Magyar Természettudományi Múzeum címzetes főigazgatója elmondta, folyamatosan vizsgálják a múmiákat, mert ritkán adódik ilyen lehetőség, hogy tudományos vizsgálatokat lehet végezni mumifikálódott emberi maradványokon, amit nemcsak a magyarországi kutatók, tudósok, orvosok, biológusok ragadtak meg, hanem a külföldiek is. "Angliából, Hollandiából, Németországból jönnek vizsgálni különböző szempontok szerint ezeket a múmiákat. Ezidáig nagyon sok múmiát sikerült részletesen megvizsgálni, kezdve a röntgen vizsgálattól, a CT-vizsgálatokon át, az endoszkópos vizsgálatokig és az örökítő anyag: a DNS vizsgálatok mellett végeztünk bakteriológiai vizsgálatokat és bőrgyógyászati vizsgálatokat is. Tehát a vizsgálatok az egyik része annak, ami történt az elmúlt húsz évben. A másik pedig az, hogy bemutatjuk a közönségnek, nemcsak úgy, mint különlegességet – bár az is – hanem éppen a tudományos eredményeket igyekszünk bemutatni, amelyek ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeként születtek" - mondta a budapesti szakember.

A kriptában 107 nő és 119 férfi, valamint 38 megállapíthatatlan nemű holttestet találtak, akiknél 89 %-ban fellelhető volt a tuberkulózis fertőzés, azonban mindössze 35 %-nál volt a halál közvetlen okozója.

Az is megállapítást nyert, hogy a tuberkulózisnak ez a törzse ma már nem létezik. 166 földi maradványt név szerint is ismernek, sokuknak élettörténetét is. A lelet-együttes tudományos értékét növeli, hogy a belső szervek nagyrészt épségben megőrződtek, ami lehetővé teszi a testek sokoldalú természettudományos vizsgálatát. A tudományos kutatások eredményeiből mintha egy mozaik darabkáit összeillesztenénk, amivel rekonstruálhatók a 150-250 évvel ezelőtti város lakóinak biológiai jellemzői: a megélt életkor, az átélt sérülések és betegségek, esetleges műtétek, a táplálkozási szokások, az életmód, a rokoni és szociális kapcsolatok, az arcvonások. Mindez köszönhető egy barlanghoz hasonlító kripta klímájának.

"Egy templom kriptája mindig speciális klímát tartalmaz. Itt ráadásul az történt, hogy ezt a kriptát befalazták egy idő után, elfelejtkeztek róla, viszont olyan szerencsésen falazták be, hogy egy szellőző kürtő megmaradt. Tehát ez a terem olyan hely volt, ahol a hőmérséklet és a páratartalom adott volt. Lényegében kiszáradhattak a holtestek, illetve a fenyőkoporsók anyaga és a fenyőkoporsókba beterített fenyő fűrészpor pedig még olyan konzerváló anyagot adott hozzá, hogy ez lehetővé tette, hogy megmaradjanak" - nyilatkozta Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese.

A templomot a Domonkos rendi szerzetesek kezdték építeni 1699-ben. A templomhoz két kripta tartozott, melyekben 1731-1838 között temetkeztek. Főleg tehetősebb polgárok és egyházi személyiségek nyughelye volt. Miután megszűnt a temetkezés, a kriptát elfalazták és a feledés homályába veszett, egészen a templom 1994-es rekonstrukciójáig. A leleteket 2006-ban mutatták be először. Jelenleg az Egyesült Államokban és Luxemburgban van a leletek egy része kiállítva, de összességében is kevesebb, mint ami Kassán látható.

Pollák Róbert, a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója elmondta, már két éve tervezték, hogy a váci múmiákat bemutassák, de Csíkszereda és Szeged megelőzte őket. Ám Szlovákiában Kassa az első hely, ahol ezt a különleges gyűjteményt láthatja a közönség. Az igazgató más szlovák múzeumokkal is fel kívánja venni a kapcsolatot az egyedülálló lelet-együttes bemutatása érdekében.

Kassán a kiállítás megnyitója előtt mintegy 15-20 orvosprofesszor tekintette meg először a mumifikálódott tetemeket, amiknek az az egyedisége, hogy a belső szerveik is megvannak és a bőrbetegségeket okozó elhalt parazitákat is vizsgálni lehet a mai napig, hiszen nem balzsamok segítségével, hanem természetes úton mumifikálódtak. A kiállítás december 6- ig tekinthető meg.

201507221216220.00009.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.