2014. május 6., 08:09

Kaník ismét államünneppé tenné október 28-át

POZSONY. Az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió–Demokrata Párt október 28-át ismét államünneppé nyilváníttatná. Ez a nap a Milan Rastislav Štefánik iránti tisztelet napja, hisz az első Csehszlovák Köztársaság az ő politika tevékenységének főműve – nyilatkozta ¼udovít Kaník.

Kaník az államünnepekről szóló törvény módosításával szeretne érvényt szerezni javaslatának. Indítványát a parlament júniusi ülésén kívánja előterjeszteni.

Az új államünnep az „M. R. Štefánik munkássága iránti tisztelet napja, az első Csehszlovák Köztársaság megalakulásának napja“ címet viselné. Csehszlovákia nélkül Szlovákia nem állhatott volna talpra, talán nem is létezne“ – hangsúlyozta a képviselő.

Kaník ugyanakkor elismeri, hogy Szlovákiában túl sok az ünnepnap és a munkaszüneti nap, ezért javasolja a szeptember 1., azaz a SZK Alkotmánya napjának eltörlését. „Az állami ünnepek között talán ez a legkevésbé jelentős, Štefánik több komolyságot és tiszteletet érdemel” – érvelt Kaník hozzátéve: tervének támogatásáról a kormánypárti Irány-Szociáldemokráciát (Smer-SD) is megpróbálja meggyőzni. Legutóbbi próbálkozása azonban nem járt sikerrel, 2013 decemberében a parlament elutasította a javaslatot.

Dušan Jarjabek, a parlament kulturális és médiabizottságának kormánypárti elnöke szerint Szlovákia egyike azoknak az országoknak, melyek túl sok munkaszüneti nappal rendelkeznek. „Szeptember 1-ét, a SZK Alkotmányának napját biztosan nem akarjuk lecserélni" – mondta Jarjabek. „ Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása (10.28.) jelentős emléknap, rendkívül nagyra tartom, hisz e nélkül az önálló Szlovák Köztársaság sem létezne, viszont az ünnepnapok jegyzékén nem változtatnék” – fűzte hozzá.

Szeptember 1-én kívül még négy államünneppel rendelkezünk, ezek: január 1. – a SZK megalakulásának a napja, július 5. – Cirill és Metód napja, augusztus 29. – a szlovák nezeti felkelés napja, november 17. – a szabadságért és a demokráciáért való harc emléknapja. Az államünnepeken kívül van még 10 munkaszüneti nap és 16 emléknap, melyek munkanapnak számítanak.

Megosztás