2015. június 14., 09:42

Kaník: Frešo ideje lejárt

POZSONY. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió–Demokrata Párt elnöksége továbbra sem hirdette meg a párt listavezetőjéről dönteni hivatott belső előválasztást. ¼udovít Kaník nem hiszi, hogy pártjában hasonlóra egyáltalán sor kerülne. Eközben rohamosan közelednek a parlamenti választások, s Pavol Frešo pártelnök egyre jelentősebb ellenszéllel kénytelen megbirkózni. Kaník szerint például Frešóval nincs esély a túlélésre.
Ľudovít Kaník, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) képviselője kifejtette, szerinte a jelenlegi pártelnök Pavol Frešóval már senki sem kíván együttműködni a jobbközép politikai erők közül. Mint mondta, a Szabadság és Szolidaritás (SaS), az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO), valamint az Új Többség (NOVA) koalíciójában lát esélyt a választók megszólítására, amelyhez szerinte az SDKÚ-DS berkein belül általa létrehozott - a Frešo diktálta politikai irányvonaltól elhatárolódni kívánó párttagokat tömörítő - demokrata csoportosulás is csatlakozhatna.

Kaník a párton belül esedékes előválasztás kapcsán kifejtette, ha nem kerítenek rá sort időben, Frešo egyszerűen ki sem írja azt, és így pártelnökként automatikusan ő lesz az SDKÚ-DS listavezetője. Az ellenzéki honatya már többször is kijelentette, pártja mindaddig nem szerezheti vissza a választók bizalmát, amíg a jelenlegi elnök áll annak élén. Frešo szerinte ugyanis legutóbb egyszerűen elriasztotta az SDKÚ-DS szavazóit azzal, hogy az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnökének választásakor a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöltjét, Karol Mitríket javasolta a posztra.

„Az SDKÚ-DS minden egyes választója számára világos, hogy a párt letért a választott útról. Más utat kell keresnie, de ez Frešóval az élen lehetetlen. Radikális változtatások nélkül elvész az SDKÚ-DS öröksége” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Kaník.

Mint hozzátette, örvend, hogy az országban egyre többen csatlakoznak az általa életre hívott "demokrata csoporthoz". Közölte, a tervek szerint az elkövetkezendő napokban esedékes találkozójuk, hogy megvitassák, miként csatlakozhatnának a készülő jobboldali koalícióhoz. „Ez az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük Robert Ficót" – véli Kaník, aki szerint a jobboldal ebben a formában a 20 százalékos határt is célba vehetné.

A TASR az előválasztás kérdése kapcsán magát Pavol Frešót is megszólította, ám a párt sajtóosztálya egyelőre nem adott választ a hírügynökség kérdéseire, amelyben azt firtatta: mikor hirdeti meg a párt elnöksége az előválasztást, egyáltalán meghirdeti-e, s ha nem, miért nem? Egyelőre arra sem érkezett válasz, hogy miként értékeli az SDKÚ-DS esélyeit, tekintve, hogy az ellenzék egy része egyszerűen nem hajlandó együttműködni a jobboldal egykori zászlóshajójának jelenlegi vezetőjével.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.