Kaník elhatárolódna Frešo tetteitől
POZSONY. Egy platformot hoz létre a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párton belül ¼udovít Kaník. A platformnak – melyben valamennyi párttag helyet kapna – el kellene határolódnia Pavol Frešo pártelnök döntéseitől és tetteitől.
Ezt Ľudovít Kaník erősítette meg, aki legutóbb nem osztotta Pavol Frešo azon véleményét, hogy Karol Mitríket kell jelölni az Állami Számvevőszék elnökévé.
Kaník azt is szeretné elérni, hogy mielőbb, lehetőleg még júniusban ülésezzen a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) Központi Tanácsa, és világosan mondja ki: jóváhagyja-e Frešo Mitrík megválasztásával kapcsolatos eljárását. A következő hónapban döntést kellene hozni a párt további sorsáról is – véli Kaník.
„Gyorsan kell cselekednünk. A központi tanácsnak jóvá kellene hagynia Pavol Frešo eljárását, és ki kellene jelentenie, hogy az SDKÚ mostantól kezdve az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) segédpártja, vagy pedig egyértelműen el kellene utasítania Frešo lépését” – szögezte le Kaník.
Mitríket 82 szavazattal választotta meg a parlament, így Kaník szerint ő a kormánypárt jelöltjének számít. Kaník azt sem tartja kizártnak, hogy Mitrík jelöléséről és megválasztásáról egyezség született Frešo és Robert Fico között, hiszen korábban éppen a kormányfő nevezte Mitríket jó jelöltnek.
Kaník azt állítja, hogy Frešo tette szöges ellentétben áll a párttagok többségének a véleményével. Már több régióból érkeztek Frešo elleni bírálatok, ami azt is jelzi, hogy a pártelnök döntései és kijelentései nem tükrözik a párt véleményét.
A parlamenti képviselő azt gondolja, hogy az SDKÚ-nak és választóinak helyük van a jövő évi parlamenti választásokon. Mindent el akar követni annak érdekében, hogy a párt szimpatizánsainak legyen kire szavazniuk.
Kaník arról nem beszélt, hogy kilépne a pártból. Azt sem árulta el, hogy távozásra szólítja-e fel Frešót. Nemrég azonban megerősítette, hogy ha az egyes régiók javasolnák őt, akkor vállalná a párt választási listavezetőjének a szerepét.
Pavol Frešo Mitrík megválasztása után kijelentette: büszke arra, hogy őt nevezte. Meg van győződve arról, hogy személyében a számvevőszék jó elnököt kapott. Egyúttal Frešo elutasítja az arról szóló kijelentéseket, hogy ő ez ügyben megállapodott a kormánypárttal. Kaník elutasító álláspontjával szemben azt mondta, hogy az SDKÚ-DS elnöksége szinte egyhangúlag jóváhagyta Mitrík jelölését, s azt csak Kaník ellenezte. Frešo jelezte, hogy a helyzetet „odahaza“, párton belül oldják majd meg.

Forrás
Sme.sk