Kampányt indítanak az egészségügyi nővérek
A kampányt a közeljövőben a világhálón, a médiában jelenítik meg, és brosúrákban is meghirdetik. Az azokban található tények a szakszervezetek szerint statisztikailag igazoltak. "Arra figyelmeztetünk, hogy a rendszert érintő nővérhiányt a nem megfelelő bérezés is kiváltja. Tagjaink felvilágosításokat tartanak majd az egyes régiókban, kórházakban és egészségügyi létesítményekben" – mondta Monika Kavecká, a Nővérek és Szülészasszisztensek Szakszervezeti Szövetségének (OZSaPA) elnöke.
A nővérek ily´módon is emlékeztetni akarnak, szerintük ugyanis a felmondások benyújtása óta „semmiféle előrelépés nem történt azok okainak orvoslása érdekében". Kavecká úgy véli, hogy semmiképp sem szabad alábecsülni a jelenlegi helyzetet. Hozzátette: Csehországban és Ausztriában emelkedik a nővérek száma. A kampányba az egészségügy és a közélet jeles személyiségei is bekapcsolódnak.
