2015. június 16., 18:38

Kaliòák: továbbra sem egységesek a tagországok a befogadási kvóták ügyében

LUXEMBURG. Nem vallanak egységes nézetet az Európai Unió tagországai a bevándorlók kötelező szétosztásával kapcsolatban, azt hiába javasolta az Európai Bizottság. Ezt az EU-országok belügyi tárcavezetői luxembourgi tanácskozásának a befejezése után Robert Kaliòák belügyminiszter nyilatkozta.

A belügyi tanácskozáson elhangzott tagállami véleményeket most a brüsszeli tanácsi titkárság összegzi, és a jövő hét csütörtök-pénteken tartandó EU-csúcstalálkozó résztvevői elé terjeszti. Az ott remélhetőleg elfogadandó állásfoglalás alapján az Európai Bizottság belügyekkel foglalkozó biztosa szeptemberre elkészítheti a migrációs témájú megállapodások végrehajtásának a tervezetét.

A belügyminiszter is hangsúlyozta: kedden csak politikai vitáról volt szó, mivelhogy e kérdésről majd a kormány- és államfők az Európai Unió (EU) jövő hét végén esedékes csúcstalálkozóján döntenek. Egyúttal azonban a viták azt jelezték, hogy az uniós országok álláspontja sem egységes, s az valamiféle kötelező és nem kötelező szolidaritás szempontjábóil különbözik egymástól.

"Azt gondoljuk, hogy a kötelező szolidaritás rendkívül kártékony. A kvóták elfogadása alapjában véve jelzés az embercsempészek felé, hogy még több bevándorló érkezzen ide. Azok közül, akik útnak indultak, rengetetg élet odaveszett, s ezek a veszteségek még nagyobbak is lehetnek" – ecsetelte a helyzetet Kaliòák.

A minisztger úgy véli, hogy előbb a menekültek áradatát szükséges leállítani, egyúttal üdvözölte azokat az intézkedéseket, melyeket az Európai Unió javasolt: miszerint azokat az EU határain kívül foganatosítsák, hogy mérséklődjön a migrációs nyomás. Aztkövetően azonban hangsúlyozta: a segítségnek tisztán önkéntes alapon kell történnie. Kaliòák kitért arra is, hogy Szlovákia már átélt egy migrációs nyomást, amikor három éven belül területünkre 40.000 migráns érkezett, és napirendre tértünk e fölött.

A tárcavezető egyúttal hozzátette: Szlovákia, a Cseh Köztársaság és további olyan európai országok, amelyek ellenzik a kötelező kvótákat, egyértelműen kinyilvánították a szolidaritáshoz való hozzájárulásukat. Megemlítette, hogy Szlovákia biztosítja a humanitárius transzfert, és kész növelni ezeket a számokat, ám szerinte valamennyi államnak megvan a saját befogadási képessége, s annak mindig az állam kezében kell maradnia, hogy képes legyen megvalósítani az ilyen irányú feladatokat.

A TASR azon kérdésére, hogy Szlovákia felkészült-e az újabb migránsok befogadására, Kaliòák elmondta: kapacitásaink kimerültek azzal a szolidaritással, amit manapság végzünk. A miniszter azt nem pontosította, hogy a miniszteri tanácsban megvan-e az Európai Bizottság menekültekre vonatkozó kötelező kvótákkal kapcsolatos javaslatait meghiúsítani képes kisebbségi összefogás. Arra azonban kitért, hogy arról nincs megállapodás, az ellenzők milyen formában lépjenek fel a kvótákkal egyetértő országokkal szemben.

Szerinte nem csupán Szlovákiáról és a Cseh Köztársaságról van szó, mivelhogy hasonló nézetet vall Lengyelország, Bulgária és Románia, valamint a balti államok és Spanyolország is. Újabb kifogásokat emelt Ausztria és Magyarország is. Kaliòák hozzáfűzte: egyes országok azt is megkérdőjelezték, hogy a bevándorlók szétosztásának a kulcsa igazságos-e.

"Világos, hogy ezt meg kell oldani. Ezt négy, illetve nyolc évvel ezelőtt is meg lehetett volna oldani" – szögezte le Kaliòák, hozzátéve, ez a téma már többször is szerepelt az EU belügyi tanácsában, s eddig ez ügyben sok előrelépés nem történt.

Az, amit szerinte a józan ész képes megtenni: nem kell zöldet adni az embercsempészeknek, hanem azoknak a menekülteknek kell segíteni, akik veszélyben vannak, üldözöttek, s így meggátolható az illegális gazdasági bevándorlás.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.