Kaliòák mégsem telepít radart és kamerát „minden bokorba”
Az elgondolás, hogy miden nap 1300 radar, kamera és más műszaki eszköz követi figyelemmel a gépkocsivezetőket, betartják-e a közúti közlekedés szabályait, illetőleg, hogy automatikusan bírságolja őket, egy időre aktualitását veszti, ugyanis az objektív felelősség intézményének rendszerére kiírt tendert a belügyminisztérium formálisan megszüntette.
A Robert Kaliòák vezette minisztérium a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) weboldalán azt írja, hogy egyetlen szerződést sem sikerült megkötniük, ugyanakkor a meghirdetett közbeszerzési tender körülményei is megváltoztak.
Ami viszont a leglényegesebb, megváltozott a kormány összetétele is. A 140 milliós tender visszavonását már a koalíciós tárgyalások idején kérte Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke.
„140 millió euróért néhány kilométer autópályát is fel lehet építeni, vagy teszem azt, a munkások helyzetét javítani a financiálisan aluldimenzionált térségekben“ – fogalmazott Danko.