Kaliòák: Kováèik speciális ügyész megfelelő ember a megfelelő helyen
„Ezek alatt az évek alatt semmiféle ügy, sem botrány nem merült fel a nevével kapcsolatban“ – jelentette ki Kaliòák.
A Szabadság és Szolidaritás (SaS) ugyanakkor úgy véli, Kováèik ténykedését leginkább az jellemezte, hogy leállította az ügyek kivizsgálását. ¼ubomír Ga¾ko szerint az is figyelemre méltó, hogy a speciális ügyészt leginkább az érdekelte, hogy hogyan jutottak az újságírók egy-egy ügy részleteihez az állami vagyon szétlopásáról, és nem maguk az ügyek. A képviselő példaként a Gorilla-aktákat említette, avagy a katonai titkosszolgálat vagyonügyleteit. Ga¾ko úgy véli, Kováèik mint egy pártcsinovnyik, úgy tevékenykedett az elmúlt években.
Kaliòák szerint Kováèik erős mandátumának alapja az a tény, hogy a múltban különféle politikai beállítottságú pártok egyaránt rá adták a voksukat.
A „týždeò“ hetilap információi szerint Kováèik 10 év alatt 110 üggyel foglalkozott. 91 esetben született döntés, 19 ügy még mindig napirenden van. Tíz év alatt Kováèik mindössze 12 esetben döntött a vádemelés mellett, 59 bűnvádi eljárást pedig felfüggesztett. Kováèik azzal védekezett, hogy a Speciális Ügyészség (ÚŠP) vezetőjének más a feladatköre. „A speciális ügyész fő feladata a hivatal vezetése, nem pedig konkrét büntetőügyek lebonyolítása“ – magyarázta.
Kováèik az egyetlen jelölt erre a posztra, s a bizottság jóváhagyta a jelölését. Az emberek naponta számtalan büntető feljelentést tesznek, s természetesen nem minden esetben vádemelés a vége – vélekedik Kaliòák. A belügyminiszter azzal a példával illusztrálta kijelentését, hogy nem meríti ki a bűntett fogalmát, ha a cégek büntetőfeljelentést tesznek egymás ellen pl. egy kiegyenlítetlen számla miatt. Az csupán egy üzleti pereskedés.
Nem minden dolog bűntett, ami az embereknek nem tetszik – jegyezte meg Kaliòák. A bűntett tényállását konkrétumokkal kell alátámasztani – tette hozzá.