2016. december 10., 17:38

Kaliòák: fokozottabb rendőri jelenlét lesz a romatelepeken

EPERJES. A jövő évtől a belügyminisztérium a rendőrség égisze alatt egy speciális program keretében javítja munkáját a problémásnak tekinthető, szociálisan kirekesztett társadalmi rétegekkel, illetve a romatelepekkel rendelkező városokban és községekben, jelentette ki Robert Kaliòák belügyminiszter, az Irány-Szociáldemokrácia alelnöke a párt Eperjesen megtartott közgyűlésén.
201612101737300.0000000000000001a_kalina.jpg

„Minden ilyen településen jelentősen növelni fogjuk a rendőrség tevékenységét, jelentősen nagyobb létszámmal leszünk jelen, a polgármesterekkel együtt minden erőnkkel a helyzet javításán, a bűnözés megelőzésén fogunk dolgozni“, nyilatkozta, kiemelve a kamerarendszer és a szociális munka terén kialakított programokat is. A helyzet javítása érdekében minden községért személyesen felel majd egy rendőr. „Az ilyen községekben konkrét személy áll majd a polgárok rendelkezésére, akinek elmondhatják, ha azt látják, hogy a helyzet nincs rendben“, nyilatkozta Kaliòák.

Szlovákiában 1 992 romatelep és kisebb romaközösség él, melyeknek több mint a fele problémás, szögezte le a miniszter. A tervezett intézkedések célja egyrészt a helyzet javítása ott, ahol a tisztességes polgárok az alkalmazkodni képtelen személyek viselkedésétől szenvednek, másrészt a bűnözés jelentős visszaszorítása, a törvények és a szabályok betartása. "Nem lehet tovább tűrni, hogy a szociális segélyből élők ignorálják a rendszabályokat, és a saját maguk szabta szabályok szerint éljenek" - fogalmazott meglehetősen élesen a belügyminiszter. Beszédében utalt a civil szervezetekre és sajtóra is, melyek – véleménye szerint – gyakran a törvénysértők védelmére kelnek, s a rendőrségi beavatkozásokról brutalitásként nyilatkoznak. „Ha speciális intézkedéseket kell hoznunk, akkor meg is hozzuk azokat“, jelentette ki.

A tárcavezető ugyanakkor bízik abban, hogy már a jövő évi pártkongresszuson beszámolhatnak a biztonság javulása érdekében foganatosított intézkedések eredményeiről az adott térségekben.

Megosztás