2013. május 19., 15:30

Kaliòák: Èentéš már nem jelölt a főügyészi posztra

POZSONY. Robert Kaliòák szerint Jozef Èentéš már nem tekinthető a főügyészi posztra jelölt személynek, miután Ivan Gašparoviè államfő úgy döntött, nem nevezi ki a tisztségbe.

A belügyminiszter és a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) alelnöke mindezt a közszolgálati televízió 5 perc múlva 12 c. politikai vitaműsorában jelentette ki, leszögezve: „a köztársasági elnök úr úgy döntött, nem lesz jelölt”. Kaliòák véleménye szerint az ellenzék azon dolgozik, hogy még egy évig ne legyen főügyésze a legfőbb ügyészségnek. 

Lucia Žitòanská a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) képviselője vitapartnere előtt rámutatott: a parlament Èentéšt megválasztó határozata változatlanul érvényben van. Ivan Gašparoviè államfő és Iveta Macejková, az Alkotmánybíróság elnöke szerinte a Smer-SD sakkfiguráiként viselkedik. Žitòanská meggyőződése, hogy a kormánypárt egyetlen valódi célja saját jelöltet juttatni a főügyészi székbe.

Vita témáját képezte a két politikus között az Állami Számvevőszék (NKÚ) elnökének megválasztása is. Žitòanská szerint Robert Fico kormányfő a kérdésben nem tesz eleget ígéretének. Hozzátette, a jelenlegi jelölt, Maroša Žilinka személyét garanciának tekinti arra, hogy irányításával rendeltetésszerűen működjön a hivatal.

Robert Kaliòák ismételten megerősítette, pártja, a Smer-SD továbbra is elkötelezett amellett, hogy a számvevőszék elnökéről titkos szavazással döntsenek. Az ellenzéki pártok viszont nyílt szavazást követelnek. A héten jelezték,ha a kormányzó párt akarata jut érvényre a parlamentben, visszavonják jelöltjüket.

A felek arról a belügyminisztériumi módosító javaslatról is szót ejtettek, melynek értelmében bárki, aki 90 napnál hosszabb időt tölt egy másik országban, köteles lesz jelezni hollétét  az állandó lakhelye szerint illetékes hivatalban. Kaliòák szerint politikai demagógia tárgya ez az intézkedés, mivel a hosszabb külföldi tartózkodást eddig is jelenteni kellett, és a törvénymódosítással csupán egy "köteles" szóval toldják meg az eredeti megfogalmazást. Ami a szankciókat illeti, azokat a belügyminiszter az állam érdekében szükségesnek tekinti.

Lucia Žitòanská ezzel szemben természetesnek tartja az emberek felháborodását amiatt, hogy az állam ismét újabb terhet rak rájuk, anélkül, hogy cserébe bármit is nyújtana.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.