Kaliòák: az ellenzéknek már nincs mit mondania

Robert Kaliòák rámutatott, hogy a közvéleménynek már azóta tudomása van az említett cégben birtokolt részesedéséről, amióta politizál. „A céget több mint 16 évvel ezelőtt alapítottam. Ha hármunk közül az egyik személy úgy döntött, hogy távozik, akkor úgy döntött. A cég akkoriban nem élt át kedvező időszakot, már pár éve veszteségesen működött, de ezt mindnyájan figyelembe vettük. Ha valakinek nem áll érdekében a cég veszteségeinek elviselése, akkor azt figyelembe vesszük. Minden más teljes értelmetlenség. Az mindig is a mi cégünk volt, eddigi története során az államnak több mint 5 millió eurót vezetett el” – magyarázta Kaliòák.
Az ellenzéknek azt kifogásolta, hogy a miniszter Robert Pintértől kedvező áron vásárolt részesedést. Az illető később a belügyi tárca egy olyan részlegének a vezetőjévé vált, amely addig nem létezett. Kaliòák megerősítette, hogy jól ismerik egymást. Arra a kérdésre, hogy Pintérnek nem azért megy-e olyan jól a minisztériumban, mert barátok, Kaliòák egy ellenkérdéssel válaszolt. „Hogyan másképp? Hiszen olyan csapatot alakítok ki, amelynek valamilyen eredményeket kell elérnie, s ezért én felelek. Jogomban áll tehát kiválasztani azokat az embereket, akiket bizalmasan ismerek, s akik esetében tudom, hogy szombatonként és vasárnaponként is húzzák, s a szokványosnál akár több órát is ledolgoznak. Pintér jelentős mértékben kivette a részét abból, hogy sikerült megvalósítanunk az ESO reformot, 50-nél több ügyfélkaput nyitni, felújítani a rendőrség és a tűzoltóság műszaki berendezéseit” – hangsúlyozta a miniszter.
Kaliòák a jegyzőkönyv és az időpontok ütközése kapcsán elmondta: a közgyűlés társtulajdonosok közti megállapodás végkifejlete, akik már évek óta ismerték egymást. „Ez így is volt. Mindhárman megállapodtak egymással, és megtették a formális lépéseket. Nem feltétlenül aznap kellett aláírni, a megállapodás a lényeg, amelyet mindannyian elfogadtak” – tette hozzá Kaliòák, és megismételte azt a felszólítását, hogy az O¼aNO-NOVA vezére, Igor Matoviè tegye közzé saját vállalkozása könyvelését, amit megsemmisített.
Mint arról portálunkon is beszámoltunk, az ellenzék képviselői csütörtöki sajtótájékoztatójukon kijelentették, hogy a belügyminiszter egyszerre képes két helyen lenni, ugyanis aznap írta alá a FoRest Kft. részesedésének átruházását, amikor balkáni látogatáson járt. Matoviè felhívta a figyelmet arra, hogy a kereskedelmi nyilvántartás szerint az átruházásra 2012. június 5-én került sor.
„Aznap 9 órakor találkozik egymással Kaliòák, Poèiatek, Marek Turèan jogász és Pintér Pozsonyban, s aláírják a közgyűlés arról szóló jegyzőkönyvét, hogy a részvényeket 99,99 százalékos kedvezménnyel ruházzák át. 2012. június 4-én és 5-én azonban Kaliòák Horvátországban és Montenegróban tartózkodott. Ez áll a belügyi tárca sajtóhírében, amihez az útról fényképeket is csatoltak. Hogyan lehetséges az, hogy június 4-én Horvátországban jár, ahonnan közvetlenül Montenegróba utazik, ahol egész napos programon vesz részt, s ugyanaznap reggel már megjelenik a pozsonyi közgyűlésen és aláírja a részesedés átruházását?” – tette fel a kérdést.
Daniel Lipšic, az O¼aNO-NOVA képviselője elmondta, hogy a belügyi tárca ingó és ingatlan vagyonnal foglalkozó részlege, amelyet ez idő tájt Pintér irányít, azelőtt önállóan sosem létezett, hanem a gazdasági részleg alá tartozott. „Szükségessé vált egy új részleg létesítése, mert Pintér üzleti partner volt, és mindjárt megkapta az őrnagyi rangot. Elfogadhatatlan, hogy ekképp jutalmazzák a kormány minisztereinek üzleti partnereit” – szögezte le.