Kaliòák: a várnál őrizetbe vett rendbontók zöme cseh állampolgár
„A vár felső részénél őrizetbe vett személyek zöme a Cseh Köztársaságból érkezett“ - nyilatkozta a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) 5 perc múlva 12 c. televíziós politikai vitaműsorában Robert Kaliòák, belügyminiszter.
A rendőrség szombaton 140 személyt állított elő, s közülük a tárcavezető szerint csaknem 60-an cseh állampolgárok, a többiek szlovákok. Mint hozzátette, a rendőrség harmadukat a vonatszerelvények és gépkocsik átvizsgálását érintő megelőző intézkedések keretén belül állította elő. Ezek során a hatóságiak botokra és fémrudakra bukkantak. „Ha ők is elérték volna a várost, akkor a helyzet még drámaibb lett volna" – tette hozzá Kaliòák. Elmondása szerint a legnagyobb problémát az jelentette, hogy egyidejűleg két tiltakozó akciót és több tucat csoportot kellett felügyelniük, amelyek a demonstrációt követően több részre szakadva járták a várost. Mint elmondta, a rendőrség gyorsan reagált a kialakult helyzetre.
Vitapartnere, Lucia Žitòanská, az ellenzéki Most-Híd képviselője szerint mindaz, ami szombaton a fővárosban történt elsődlegesen nem a menekültelosztási kvóták ellen irányult. „A bevándorlók csak ürügyként szolgáltak. Jómagam szélsőségesek demonstrációjaként tekintek az egészre" – mondta a parlamenti képviselő, aki szerint ezzel összefüggésben fontos, hogy az illetékesek ne szolgáljanak a bevándorlással kapcsolatos félrevezető tájékoztatással és féligazságokkal. “A szélsőséggel nem vehető fel a harc úgy, hogy ugyanazt az irányt vesszük mi is“ – tette hozzá Žitòanská, aki szerint a bevándorlás kérdése, akár a jövő évi parlamenti választások egyik témájává válhat.
A vitában mindkét fél kitért a menekültkérdésre. Kaliòák hangsúlyozta, hogy Szlovákiának jelentős tapasztalatai vannak ezen a területen. „Hasonló hullámokat, amelyek ma Olaszországra és Görögországra nehezednek, már megéltünk, csak valószínűleg van, aki nem emlékszik rá" – mondta a miniszter. Megismételte, hogy a kvótákat jóváhagyva zöld jelzést adunk az embercsempészeknek, hogy aki csak fizet nekik, azt hozzák át Európába. „Ez egyenlő a szervezett bűnözéssel való leszerződéssel" – jegyezte meg a belügyi tárca feje.
Žitòanská úgy véli, hogy a problematika rendszerszintű megoldást igényel, miközben az afrikai helyzetre kell fókuszálni, ahonnan a bevándorlók érkeznek. „Ott kell mindent megtennünk, ahol a probléma keletkezik" – fogalmazott a képviselőnő.