Januártól fizetnünk kell majd az építkezési hulladék elszállításáért
POZSONY. A régi téglák, burkolatkövek és fedőcserepek megsemmisítéséért mindenki fizessen – javasolja a környezetvédelmi minisztérium a hulladékról szóló új törvényben.
Peter Žiga miniszter úgy véli, hogy azok, akik ma vásárolnak új házat, azon éveken át semmiféle építkezési változtatást nem végeznek majd. Ám ha olyan szomszédunk van, aki minden évben más-más módosítást hajt végre, akkor nekünk is hozzá kell járulnunk az általa felhalmozott hulladék elszállításához.
Az új törvény alapján már csak az építkezőknek kellene fizetniük, míg a többiek csökkentett nagyságú hulladékdíjat fizethetnének. Több szakember szerint azonban ez a javaslat a „fekete szemétlerakatok“ számát növelné, amelyekből Szlovákia-szerte több ezer található.
Jelenleg a települések kötelesek évi egy köbméter építkezési hulladékot ingyen átvenni minden polgártól. A nagyobb városokban erre a célra gyűjtőudvarokat hoztak létre, a kisebb önkormányzatok pedig legalább évi két alkalommal nagykapacitású konténereket állítatnak fel. Az új törvény értelmében minden több mint 5 ezer lakossal rendelkező településen gyűjtőudvarokat kellene létesíteni, a kisebbek továbbra is választhatják a „konténeres megoldást“. Az építkezési hulladék kilogrammjáért 0,015-0,078 eurót leszünk kénytelenek fizetni. Aki egy mázsa hulladékot elszállít, majdnem 8 eurót fizet majd.
„Attól tartok, hogy ha az építkezési hulladékért fizetni kell, akkor az emberek azt majd illegális lerakatokon szórják ki, csakhogy a polisztirén, betondarabok, szigetelőanyag-csomagolások esetén nagyon nehezen állapítható meg az, hogy azokat ki vitte oda“ – nyilatkozta Jarmila Fekiaèová, a Losonci Városi Hivatal munkatársa.
Sokan osztják azt a véleményt, hogy mivel manapaság is, amikor még ingyenes, egyesek bárhová kidobják a hulladékot, ha a rendszer fizetőssé válik, akkor nyilvánvalóan még többen tesznek majd így.

Forrás
Sme.sk