Iveta Radièová mégis visszatérne a politikai életbe
POZSONY. Iveta Radièová exkormányfő két évvel kormánya megbuktatása után felvetette annak lehetőségét, hogy visszatérne a politikai életbe. Még fontolgatja, hogy visszatérése milyen módon történjen.
„Nem tartozom azon emberek közé, akik a sarokban üldögélnek majd, ami nem jelenti a csúcspolitikába történő automatikus visszatérésemet“ – árulta el Radièová a tv.sme.sk választási vitaműsorában.
Radièová ekképp reagált az esetlege visszatérésevel kapcsolatos ismételt kérdésekre. Hozzáfűzte: a politikában úgy vélik: sose mondd ki azt, hogy soha.
Eddig Radièová inkább elutasította az esetleges visszatérésével kapcsolatos elmélkedéseket, híreszteléseket. 2012 decemberében a Sme napilapnak adott interjúja során világosan leszögezte: nem kíván visszatérni a poltikai életbe.
„Jogomban áll dönteni, és nemet mondok. Nem hagyom, hogy megfosszanak az utolsó eszményeimtől. Amikor a parlamentben leváltottak, azt mondtam: nem öltem meg az apámat és az anyámat, hogy ezt el kelljen viselnem és meg kelljen emésztenem“ – jelentette ki akkor.
Bár Radièová még nagyon óvatosan fogalmazott az esetleges visszatérésével kapcsolatban, annyit hozzáfűzött az elmondottakhoz, hogy szakterületén, a szociális problémakör terén lennének megoldási javaslatai.
„A csúcspolitikában vannak olyan szubjektumok, amelyek e területen csak tapogatóznak“ – nyilatkozta a hétvégén, amikor mindezt bővebben nem kívánta kifejteni.

Forrás
Sme.sk