Žitòanská polgári körök létrehozását kezdeményezi
Az elnökjelölt a SITA hírügynökségnek azt mondta, négy év kemény munka vár a párt vezetőségére. Az embereknek szerinte meg kell adni a lehetőséget, hogy közvetlen kapcsolatban legyenek a párt képviselőivel, hogy megismerjék azok programját és megoldási javaslatait. Žitòanská azt is elmondta, hogy tartós kapcsolatot szeretne létesíteni a kialakuló baráti körök tagjaival.
„Azt gondolom, hogy ez a politizálás normális, hagyományos módszere“ – fogalmazott. A SITA hírügynökségnek nyilatkozva kiemelte: az SDKÚ-nak minden szimpatizánsát nagyon meg kell becsülnie.
Žitòanská pártja szimpatizánsaival nemcsak egy-egy találkozón akar elbeszélgetni, hanem a világhálón napi kapcsolatot szeretne velük létesíteni.
A tervezett baráti köröknek semmilyen statútumuk nem lesz, mert Žitòanskának a valódi kapcsolatok a fontosak. Azt állítja, sokan kijelentették, nem akarnak belépni az SDKU-ba, de tanácsaikkal és más módon szívesen segítenék a párt munkáját.