2017. április 6., 09:54

Žitný: az amnesztiák eltörlése csak politikai színjáték

POZSONY. A meèiari amnesztiák és elnöki kegyelmek adott formában történő eltörlése annak a bizonyítéka, hogy a képviselők esetében nem az igazság helyreállításáról, hanem politikai színjátékról volt szó, amire immár másodízben újból az fizet rá, aki ez ügyben már egyszer ráfizetett a politikai méltánytalanságra – véli Milan Žitný biztonsági elemző.
201704060959500.00000000000000000000001a_mec_.jpg

"A külföldre hurcolás áldozata ifj. Michal Kováè volt. Annak ellenére, hogy a müncheni bíróság 19 évvel ezelőtt már felmentette őt a vádak alól, és leszögezte, hogy nem vett részt a Technopol elleni csalásban, Szlovákiában más a valóság – az elnöki kegyelem eltörlése után ez ügyben majd újabb büntetőeljárás indul ellene. Az állami szolgálatról szóló törvény alapján szolgálaton kívül helyezik majd őt, a bérét pedig az eredeti 40 százalékára csökkentik" – magyarázta a biztonságpolitikai elemző Žitný.

"Ifj. Michal Kováèot az apja, Michal Kováè volt államfő csak azért részesítette elnöki kegyelemben, hogy visszakaphassa az útlevelét, amely nélkül nem utazhatott volna Németországba, ahol a müncheni bíróság előtt akarta bebizonyítani ártatlanságát az ún. Technopol-ügyben. Paradox volt, hogy előbb a szlovák állami szervek – ahogy azt a regionális szintű bécsi bíróság leszögezte – az államfő fiát Ausztriába hurcolták, hogy az osztrák szervek őt majd kiadják a németeknek, s aztán amikor az elnök fia egyedül akart kiutazni Németországba, akkor ezt a szlovák állami szervek meggátolták az útlevele elvételével, mindezt azzal indokolva, hogy csalással vádolják őt. Ezen paradoxon jegyében cselekedtek szerdán a szlovák képviselők is, akik a saját döntésükkel az emberrablás áldozatából csalás bűncselekményének az elkövetőjét kreálták. Egy olyan bűncselekményét, amelyet valójában el sem követett, amit 19 évvel ezelőtt a müncheni bíróság már ki is mondott" – hangsúlyozta Žitný.

Azt is megjegyezte: reméli, hogy az amnesztiák eltörléséről döntő alkotmánybírák a jog szerint, nem pedig az alaján határoznak, amit nekik egyes politikai körök érdekei diktálnak. Bár a plénum eltörölte a meèiari amnesztiákat és Michal Kováè elnöki kegyelmét, ez ügyben majd az Alkotmánybíróság mondja ki az utolsó szót. Az vagy 60 napon belül megerősíti a parlament döntését, vagy pedig kimondja, hogy az amnesztiák továbbra is hatályosak. Ha ezen időszak során semmiféle döntést nem hoz, akkor a parlamenti határozat hatályba lép.

Peter Tóth: Az amnesztianyújtás veszélyes precedens volt

Veszélyes precedens volt az ifj. Michal Kováè elrablóinak és az akkori referendum meghiúsítóinak nyújtott amnesztia – nyilatkozta Peter Tóth publicista, a szlovák titkosszolgálat korábbi vezetője.

"A meèiari amnesztiák orvoslását célzó megoldás elfogadása kapcsán fontos hangsúlyozni azt, hogy csak rendkívüli és kivételes intézkedésről van szó, illetve annak kell lennie. Az ifj. Michal Kováè elrablóinak és az akkori referendum meghiúsítóinak nyújtott amnesztia veszélyes precedenst teremtett. Közel két évtized után a parlament rászánta magát a precedens helyreállítására. Ezzel azonban újabb precedenst teremtett, amely esetleg szintén veszélyes lehet akkor, ha a köztársaságot igazgatók nem tudatosítják azt, hogy hasonló jelentőségű intézkedések csak kivételes esetekben foganatosíthatók. A visszamenőleges hatállyal rendelkező módosítások elfogadásának nem csak erkölcsileg kell indokoltnak lennie, hanem a jövőnket és országunk stabilitását befolyásoló hatásait is alaposan tudatosítani kell" – szögezte le Tóth.

Megosztás