Iszlamistákhoz kerültek a rakéták, amelyeket Szlovákiában kellett volna megsemmisíteni
Az Iszlám Állam egyik fegyverellátási útvonala vélhetően Szlovéniában kezdődik és Szlovákián át vezet – erre utalnak a Conflict Armament Research információi, amelyeket a szervezet az Európai Bizottság támogatásával a Közel-Kelet térségeiben megtalálható lőszerkészletek vizsgálata során gyűjtött össze.
Arra, hogy az Iszlám Állam harcosainál talált fegyverek útvonala Szlovákián át vezethetett, az Oknyomozó Újságírás Cseh Központja hívta fel a figyelmet. A Közel-Keleten ugyanis olyan lőszert találtak, amelynek a gyártási tételt azonosító száma (sarzs vagy LOT szám) ugyanaz, mint amelyeket a Nyitranovákiban (Nováky) működő szlovák állami vállalatnak kellett volna megsemmisítenie – számolt be a Sme napilap.
Az újságírói központ arra is felhívja a figyelmet, hogy az Iszlám Állam harcosainál Líbiában és Irakban megtalált lőszer egy részének sarzs száma (TB8606) megegyezik a szlovén hadsereg raktáraiból származó lőszerekével, amelyeket 2005-ben a Nyitranovákiban működő katonai javítóvállalathoz küldtek megsemmisítésre.
A Sme napilap arról is beszámol, hogy az elérhető információk szerint OSA M79 típusú rakétákról van szó, amelyeket 2015-ben találtak meg Tripoliban. A szlovén védelmi tárca is elismerte, hogy az említett azonosítóval ellátott 132 rakétát 2005-ben megsemmisítés céljából Szlovákiába küldték.
A szlovák gazdasági tárca közölte, hogy sosem engedélyezte az említett TB8606 számú rakéták kivitelét. Juraj Rybanský sajtószóvivő hozzátette: még vizsgálják az esetet.
A Sme szerint a helyzetet tovább bonyolítja az a tény, hogy az említett lőszereket a volt Jugoszláviában gyártották. Tehát az sem kizárt, hogy azonos sarzs számú anyagot további jugoszláviai utódállamokban is raktároztak. Szlovénia azonban egyedüliként vallotta be, hogy rendelkezett ilyen lőszerkészlettel.
