2017. január 26., 09:38

Ismét tüntetést szerveznek a Gorilla-ügy miatt

POZSONY. A tervek szerint a fővárosban ismét tüntetések lesznek a Gorilla-ügy ellen. Pénteken – szimbolikusan az 5. évfordulóra – újra demonstráció készül az ügyirat ellen, amely megrázta Szlovákiát, de sok minden nem változott.
201701252022170.000000000000001a_gortila_1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A tüntetést újra az ismert civil aktivista páros, Alena Krempaská és Peter Weisenbacher szervezi, nevük  az utóbbi időben leginkább az Igor Matoviè ellen folytatott háborúval kapcsolódik össze.

„A Gorilla elleni tüntetések 5 év után újra visszatérnek az utcákra” – olvasható a rendezvény Facebook-oldalán.

Szimbolikus helyszínen

A tüntetés a Vazovová utca 7-es szám alatt lesz majd, ahol az ún. „konspirációs lakás” található. „Úgy döntöttünk, szimbolikus módon erre a helyre hívjuk össze a „Gorillát nem felejtjük” elnevezésű tüntetést ebben az időben. Ez egy átlagos ház, átlagos utca, már 5 éve kerülgetjük ezt a házat, de semmi sem változott, és ez nincs rendben” – írják a szervezők a jelenlegi helyzetről.

Felhívásukban arra kérik az embereket, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és mutassák meg, hogy nem akarják elfogadni az ilyen helyzetet. Az emberek ugyanakkor látják, hogy 5 év alatt semmit nem vizsgáltak ki - emlékeztetnek a szervezők.

Még nem tudni, milyen részvétel várható a tüntetésen, egyelőre nem magas azon személyek száma, akik a tüntetés iránt a közösségi hálón érdeklődnek.

Az első Gorilla-ellenes tüntetés 2012. január 27-én zajlott, akkor több ezer ember vonult ki az utcákra, és ezzel hetekig tartó tüntetéshullám kezdődött.

201701252022170.000000000000001a_gortila_1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás