Huszonhat év telt el a bársonyos forradalom óta

A Nemzetközi Diákszövetség (ISA) a nemzetközi diáknap megünneplését a cseh diákok iránti szolidaritás jeleként az 1941-ben Londonban megtartott szolidaritási demonstráción jelentette be, ekképp emlékezve a cseh főiskolák és hallgatóik ellen 1939-ben irányuló fasiszta terror kezdetére.

Ahogy 1939-ben, úgy 1989 novemberében is főként a főiskolai hallgatók játszottak jelentős szerepet Prágában és Pozsonyban, ekképp válva az összes későbbi változás gerjesztőivé. Az 1989. november 17-i események előtt, amikor a diáktüntetésekkel kezdetét vette a bársonyos forradalom, a prágai és a pozsonyi diákok illegális találkozóira került sor. 

Az erejüket megérző állampolgárok 1989-ben egyre nyíltabban hallatták hangjukat, az év során számos ellenzéki csoport alakult, amelyek céljai között már nemcsak az emberi jogok érvényesítése, hanem a politikai változások követelése is szerepelt. 1989 augusztusában a Varsói Szerződés több országa elítélte a '68-as intervenciót, és bocsánatot kért miatta, ami végzetes csapás volt a rendszerre, amely addig tabuként kezelte a kérdés említését is. Az 1968-as bevonulásra emlékező augusztus 21-i, 3000 fős prágai megmozdulást viszont ismét brutálisan szétverte a rohamrendőrség, összesen 320 csehszlovák és 58 külföldi állampolgárt vett őrizetbe.

A rezsimnek a kegyelemdöfést megadó forró ősz október 28-án kezdődött: a csehszlovák állam létrejöttének 71. évfordulója alkalmából Prágában ismét nagy tüntetés volt, amelynek megint csak a rendőrség vetett véget tömegoszlatással, brutalitással, letartóztatásokkal. Hiába volt az elítélő nemzetközi visszhang, egy hónappal később, nyolc nappal a berlini fal leomlása után a hatóságok megint erőszakot alkalmaztak a főváros utcáin. November 17-én a nemzetközi diáknap alkalmából rendezett, engedélyezett megmozdulás hatalmas, békés tüntetéssé vált, amelynek résztvevői gyökeres politikai változásokat, új kormányt, szabad választásokat, a vezetők távozását követelték, válaszként gumibotot kaptak és kutyákat engedtek rájuk. Ez volt a fordulópont, a rohamrendőrök beavatkozása az egész országban és világszerte óriási felháborodást váltott ki. Egymást követték a tüntetések, amelyeken immár többpártrendszert, szabad választásokat, társadalmi párbeszédet követeltek és az erőszak felelőseinek megbüntetését. 

A diákok támogatását és a szocializmust ellenző események fokozatosan nagyobb méreteket öltöttek, majd a rendszer bukásához vezettek. Az 1989-es év az akkori Csehszlovákia lakosságának – ahogy Közép- és Kelet-Európában milliók számára – elhozta a szabadságot, a demokráciát, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok megújulását, illetve vallásszabadságot. A csehszlovák szövetségi parlament 1990. május 9-én szavazta meg a 167/90 Zb. z. számú törvényt, amely alapján november 17. – a diákok szabadságért és demokráciáért folytatott harcának a napja emléknappá vált.

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa az 1993. október 20-án tartott ülésén fogadta el a 241/1993 Zb. z. számú törvényt, amellyel eltörölte a 167/90 Zb. z. számú törvény rendelkezéseit, és november tizenhetedikét a totalitárius hatalom elleni harc emléknapjává nyilvánította. Végül a parlamenti képviselők 2001. október 25-én a vonatkozó törvény jóváhagyásával úgy határoztak, hogy november 17. – a szabadságért és demokráciáért folytatott harc napja szlovák államünnep lesz. Ez a nap Csehországban 2000 óta államünnep.

Történész: a kommunista párt nem volt hajlandó a hatalom megosztására

Csehszlovákia Kommunista Pártja (KSÈ) az 1989 őszén a keleti blokkban lejátszódó események idején sem volt hajlandó hatalma megosztására – mutatott rá Marína Zavacká, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Történelmi Intézetének történésze. Mint mondta, a párt a bírálói ellen folytatott hosszú távú kemény politikájával lehetetlenné tette, hogy 1989 novemberében szavahihető partnerként vehessen részt az ellenzékkel folytatandó tárgyalásokon.  

Eközben Lengyelországban már 1989 júniusában az ellenzéki Szolidaritás mozgalom részvételével tartottak parlamenti választásokat. Zavacká hozzátette: a Szovjetunióban ezen időszakban a sajtóban nyílt vita folyt például a gulagokról, továbbá a terjedő korrupcióról és a pártszervek másféle törvénytelen tevékenységéről, miközben ezeket a témákat nálunk még mindig keményen cenzúrázták. „A párt vezető erejét, tehát saját hatalmát a KSÈ egyenesen az alkotmányba foglalta bele. Emiatt nyíltan beszélni a hatalom megosztásáról törvényellenes volt” – magyarázta Zavacká.

A történész úgy véli, hogy a kommunista rendszer egykönnyen nem nyugodott bele a hatalom esetleges elvesztésének lehetőségébe, s a szóba kerülő lehetőségek között szerepelt a polgári tüntetések erőszakos letörése is. „A KSÈ Központi Bizottsága november 21-re Prágába hívta a népi milícia egységeit. Pár órával később Miloš Jakeš főtitkár elvetette ezt a lehetőséget, ám november 22. reggelén így is közel 4 ezer milicista állt bevetésre készen Prágában“ – mutatott rá. Az, hogy a bevetésre végül mégsem került sor, a történész a rendszer azon aggodalmainak listájára írja, hogy minden további brutális beavatkozás úgy nézett volna ki, mintha a hatalom azon emberek ellen irányult volna, akikről annak képviselői azt állították, hogy az érdekeit képviselik. „Az állam vezetősége Moszkvából is világos jelzéseket kapott, hogy 1968-tól eltérően ez alkalommal nem várhatnak segítséget“ – tette hozzá Zavacká.

Kiska: a kétségek, a félelem és a káosz veszélyezteti a szabadságot, demokráciát és a biztonságot

Andrej Kiska köztársasági elnök szerint az európai szabadságot, demokráciát és biztonságot leginkább a kétségek, a félelem és a káosz veszélyezteti. „Terroristák vagy fanatikusok fegyverei, politikai rövidlátás, radikalizmus és szélsőségek, mindez aláássa az európai egységet, belülről gyengíti Európát” – mondta Dévényben (Devín).

Az államfő meggyőződése, hogy ha Európa képes a közös cselekvésre, megtalálja biztonsága megerősítésének módját. „De ez csak akkor sikerülhet, ha tudatában vagyunk annak, valójában mit is kell védenünk… Amit ma meg kell védeni, az a mi szabadságunk és a demokrácia. Ami pedig ma próba elé lett állítva, az a kölcsönös, egymással szembeni európai szolidaritás és az európai egység” – fogalmazott Kiska.

Figyelmeztetett: a párizsi terrortámadás nemcsak egy óriási európai szolidaritási hullámot és elszántságot indított el, de erősíti a kételyeket, a politikai radikalizmust és szélsőségeket is. „Éppen a szélsőségek, a politikai radikalizmus az, ami ködösít és kiforgatja mindazt, amely – ha szabadság védelméről és a demokráciáról beszélünk – elsődleges érdekünk kellene, hogy legyen” – szögezte le.  

Egyúttal megjegyezte: azokban az időkben, amikor a szabadság miatt üldözték az embereket, a társadalmat demoralizálta az emberek közti bizalmatlanság.  „Az állami propaganda által kiváltott félelem, bizalmatlanság. A tudatlanság és a hazugság ösztönzése. Éppen ezért, ha ma a biztonságunkról, vagy arról beszélünk, hogyan, milyen biztonságban él a lakosság Szlovákiában, elsősorban és mindig a biztonságról ejtsünk szót, mely az európai emberek szabadságát és a demokrácia védelmét szolgálja. A mi biztonságunk: védeni az értékeket és elveket, melyért az emberek 1989-ben átvágták a kerítést, őrizni a bennünket összetartó értékeket” – mondta Kiska.

frissítve 19:05