2013. május 29., 09:47

Hospodárske Noviny: Fico bejelentette: indulni óhajt az elnökválasztáson

POZSONY. Robert Fico kormányfő bejelentette az Irány-Szociáldemokrácia vezetésének, hogy indulna a jövő tavasszal esedékes elnökválasztáson. A hírt a Hospodárske Noviny jelentette be.

„Robert Fico közölte az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezetésével, hogy köztársasági elnök akar lenni” – írja a Hospodárske Noviny. A gazdasági lap értesülését három, a kormánypárthoz közeli forrás is megerősítette, de hozzátették, hogy ez egyelőre bizalmas, tehát hivatalosan nem jelenthetik be. Végleges döntés az Irány-Szociáldemokrácia decemberi közgyűlésén születik majd attól függően, hogy milyen esélyeket jósolnak a kormányfőnek és ellenfeleinek.

Ján Barának, a Polis közvélemény-kutató ügynökség elemzője szerint Robert Ficot csak Iveta Radièová volt kormányfő győzhetné le. Radièová azonban határozottan elutasítja, hogy másodszor is harcba szálljon az államfői tisztségért – mutatott rá a gazdasági lap. Egyúttal felhívta rá a figyelmet, hogy a közvélemény-kutatások szerint Robert Fico már hosszú ideje a legesélyesebb jelölt, szinte biztosan bejutna az elnökválasztás második fordulójába.

A kormányfő esetleges távozása a Smer-SD éléről felveti a kérdést, hogy ki tölthetné be a pozíciót. Ezzel kapcsolatban négy név merül fel, valószínűleg Robert Kaliòák, Marek Maïariè, Miroslav Lajèák vagy Pavol Paška venné kezébe a párt irányítását. A párthoz közeli források szerint a Smer-SD elnöki tisztségre Paška a legesélyesebb, Maïariè, Lajèák vagy Kaliòák a kormányfői teendőket vehetné át. A választópolgárok Fico után Kaliòákot kedvelik leginkább, aki a legutóbbi választásokon 485 ezer szavazatot kapott. Paškára megközelítőleg negyed millióan, Maïarièra pedig mintegy 200 ezren adták voksukat.

A Smer-SD vezetésében várható változásokról szóló találgatásokat közvetve maga Fico is alátámasztotta. A közszolgálati rádió hétvégi műsorában kijelentette: több embert el tud képzelni, aki képes lenne átvenni a párt irányítását. „Tudatosítom, hogy a politikai munka horizontjának vannak bizonyos határai. Úgy gondolom, az évek tekintetében ezeket a határokat már rég átléptem” – mondta.

A párt vezetőségének tagjai azt állítják, elfogadják majd Fico döntését, bár nem mindenki ért egyet azzal, hogy a kormányfő az elnöki palotába költözzön. „Káosz alakulna ki. A kormánynak le kellene mondania, majd megalakulna a következő, amelynek új programnyilatkozatot kellene készítenie. Ez nem lenne jó” – mondta a Smer-SD egyik magas rangú tagja.

Az elnökválasztásra jövő év márciusában és áprilisában kerül majd sor. Ivan Gašparoviè jelenlegi államfő már nem indulhat a megmérettetésen – emlékeztetett a Hospodárske Noviny.

Mint arról beszámoltunk, az MVK közvélemény-kutató ügynökség felmérése alapján a szavazatok 41,9 százalékával Robert Fico nyerné meg az államfőválasztás, ha arra májusban kerülne sor. A második helyen Ján Èarnogurský végezne, akire a választásra jogosultak 17,2 százaléka adná voksát. Radoslav Procházka független parlamenti képviselő 16,4 százalékkal harmadikként végezne. Andrej Kiska, a Jó Angyal (Dobrý anjel) jótékonysági szervezet megalapítója 13,3 százalékos, Peter Šastný európai parlamenti képviselő pedig 11,2 százalékos támogatottságot szerezne.

Az MVK ügynökség május 8-15. között végezte felmérését 1085 választópolgár bevonásával. A válaszadóknak egy listáról kellett választaniuk, amelyen azoknak a közéleti személyiségeknek a neve szerepelt, akik már bejelentették, hogy indulnak az elnökválasztáson, illetve nem zárkóztak el ettől a lehetőségétől. A megkérdezettek 62,2 százaléka menne el szavazni, 37,8 százalék pedig nem járulna az urnák elé, illetve nem tud választani a felkínált jelöltek közül – tájékoztatott Pavel Haulík, az MVK munkatársa.

frissítve

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.