Hlina tiltakozást szervez Kassán az emberek biztonságáért
Hlina elmondása szerint azért szervezi a tiltakozó megmozdulást, mert a parlament védelmi bizottsága nem hajlandó a kérdéssel foglalkozni. A független képviselő még júliusban felszólította Jaroslav Baškát, a bizottság kormánypárti elnökét, hogy hívja össze a bizottságot, de ülés azóta sem volt. A honatya megüzente Baškának, hogy tiltakozást szervez, ha a bizottság nem fogad el Szlovákia bizonyos területein élő lakosság biztonságának érdekében olyan határozatot, amely segít megoldani a kialakult helyzetet.
„Jaroslav Baška a bizottság titkárán keresztül közölte: ülés nem lesz, mivel ő és a belügyminiszter is külföldön vannak. Érdekes, a felhívás előtt egy nappal még Nyitranovákon (Nováky) egy fegyverbemutatón mosolygott a kamerák előtt“ – jegyezte meg egy hónapja Hlina, akinek meggyőződése, hogy Baška és Robert Kaliòák belügyminiszter egyaránt figyelmen kívül hagyják egyes vidékek közbiztonságának sürgető helyzetét.
Alojz Hlina emlékeztetett arra is, hogy a védelmi bizottság a nyugdíjasok ellen elkövetett erőszakos cselekmények kapcsán összehívott rendkívüli ülése február óta nyitott, Kaliòák már kétszer nem jelent meg. „Tekintettel az elmúlt időszak tragikus eseményeire, fokozott figyelmet kell szentelni a helyzetnek“ – hangsúlyozta a képviselő.
A rendkívüli bizottsági ülés összehívását az ellenzék kezdeményezte, Kaliòák minisztertől a biztonsági helyzet elemzését, illetve az idősek ellen elkövetett erőszakos cselekmények miatt a biztonsági helyzet javítására irányuló intézkedésekre tett javaslatokat kértek.