Hivatalba lépett Magyarország új szlovákiai nagykövete
Magyarország az Európai Unió soros elnöki tisztségének átadása után erősíteni szeretné a regionális együttműködést és a szomszédsági kapcsolatokat – mondta Balogh Csaba újonnan kinevezett nagykövet Mikuláš Dzurinda külügyminiszternél tett csütörtöki látogatása után. A nagykövet átnyújtotta megbízólevelét a szlovák diplomácia vezetőjének, majd közösen értékelték a kétoldalú kapcsolatokat, és áttekintették a napirenden szereplő ügyeket.
A felek megítélése szerint a pragmatikus együttműködésének köszönhetően fontos eredmények mutathatóak ki a közútfejlesztés és energetika terén. A továbbiakban biztosították egymást arról is, hogy a nyitott kérdésekről a két ország folytatja tárgyalásait.
A találkozón szó volt a két ország közös külpolitikai prioritásaikról. Mindkét állam kiemelt fontosságúnak tartja az Európai Unió bővítését, a Nyugat-Balkán integrációját és a Keleti-Partnerséget, melyeket illetően azonos álláspontot képviselnek - tájékoztatott csütörtökön este a találkozóról a szlovák külügyminisztérium sajtóosztálya.
Balogh Csaba Heizer Antalt váltotta fel a nagyköveti tisztségben. Magyarország új szlovákiai nagykövete korábban a magyar külügyminisztérium Szlovákiáért is felelős osztályán tevékenykedett.