2014. augusztus 5., 15:36

Helyhatósági választások: több ellenzéki párt nam ajánlja a koalíciókötést a kormánypárttal

POZSONY. Az ellenzéki pártok egyes központjai regionális sejtjeiknek nem ajánlják, hogy az őszi helyhatósági választások során koalícióra lépjenek az Irány-Szociáldemokráciával. A kormánypárt pedig elsősorban a szakmai és erkölcsi alkalmasságot szabta feltételül.

Nem kíván koalícióra lépni az Irány-Szociáldemokráciával (Smer-SD) a parlamenti pártok közül a Szabadság és Szolidaritás (SaS), részben a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS), s azt a Most-Híd vegyespárt sem tanácsolja. A kormánypárti jelöltek támogatásának lehetőségét az Új Többség (NOVA) is kizárta. Katarína Svrèeková, a SaS szóvivője azt is elmondta, hogy a szélsőséges pártokkal sem akarnak szövetkezni.

Az SDKÚ-DS elnökségének döntése értelmében a párt nem lép koalícióra a Smer-SD-vel a megyeszékhelyek szintjén. A Most-Hídban a járási és megyei székhelyeken történő koalíciók összetételéről nem a regionális struktúrák, hanem az országos elnökség dönt. "Általánosságban az az érvényes, hogy a központ a regionális struktúráknak nem ajánlja koalíció kötését a Smer-SD-vel, a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS), a Keresztény Szlovák Nemzeti Párttal (KSNS) és a Mi Szlovákiánk Néppárttal (¼S-NS)" – tájékoztatott a párt szóvivője, Gilányi Gábor.

A kormánypárt a koalíció megkötésekor állítólag a szaktudásra és az erkölcsi alkalmasságra helyezi a hangsúlyt. A választási stratégiák jóváhagyása azonban a szavazás esetében a Smer-SD regionális szervezeteinek a hatáskörébe tartozik – árulta el a kormánypárt szóvivője, ¼ubica Konèalová. Ugyanez érvényes a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) esetében is.

"A KDH régóta a második legsikeresebb pártnak számít a helyhatósági választások során, aminek az elérése a célunk a mostani választások során is" – szögezte le a párt szóvivője, Matej Kováè.

Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) pedig arra a választási ígéretekre hivatkoznak, hogy abban az esetben, ha a jobboldali ellenzéki parlamenti pártok közül legalább négyen megállapodnak, akkor hajlandóak támogatni az efféle – polgármesterekre és önkormányzati képviselőkre vonatkozó - koalíciót a városokban. "A községekben nem lépünk koalícióra, mert azok elég kicsik ahhoz, hogy az embereknek szükségük legyen a politikai pártok valamilyen iránytűjére, amely a jelölt neve utáni zárójelben áll" – reagált a mozgalom asszistense, Daniel Mitas.

A megszólított parlamenten kívül rekedt pártok közül a Nova is elutasította a kormánypárttal történő koalíciókötés lehetőségét.

A Magyar Közösség Pártja (MKP) szóvivője, Fiala Ilona tájékoztatása szerint tagjaik mindegyike számára világos, hogy mely pártokkal lehetséges az együttműködés. "Azok elsősorban olyan pártok, amelyek azonosulnak az MKP prioritásaival, céljaival és alapelveivel" – nyilatkozta a párt szóvivője.

A Háló (Sie) és az SNS a helyhatósági választások kapcsán ún. bírói esküt vagy bírói kódexet készített elő. "Mindenütt, ahol a Háló jelöltjei indulnak, kizárólag azt veszik majd figyelembe, hogy kinek vannak meg a legjobb előfeltételei ahhoz, hogy a települése lakosainak kompetens és aktív szolgálatot tegyen. Akad hely, ahol a Háló egyedül indul, másutt szélesebb körű összeállításban, vagy független jelölteket támogat. Mindig pontosan aszerint, hogy a helyi lakosok számára mi jelenti a legnagyobb hasznot. Ráadásul, azon emberek többsége, akik a helyhatósági választások során a Háló jelöltlistáján szerepelnek majd, párthovatartozás nélküliek lesznek" – olvasható Radoslav Procházka pártjának a honlapján.

Az SNS kódexe pedig 7 pontban foglalja össze azokat a feltételeket és jellemvonásokat, amelyekkel a jövendő polgármestereknek is majd rendelkezniük kell. "Községe alapos ismeretétől és a megfelelő végzettségétől kezdve azon keresztül, hogy ne halmozza a tisztségeket, igazságosan – hátrányos megkülönböztetés nélkül oldja meg a problémákat, a község érdekeinek a saját érdekei elé való helyezéséig" – áll a mélynemzetiek kódexében. Az SNS az általa támogatandó jelöltektől a hazafiasság és a lokálpatriotizmus nagy mértékét, továbbá a szlovák ősök kulturális hagyományainak és örökségének a védelmezését és fejlesztését is elvárja.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.