Helyhatósági választások: közös jelölteket állít Pozsonyban a Háló, az SaS, a Most-Híd és az SDKÚ-DS
POZSONY. Közösen indul a novemberi helyhatósági választásokon Pozsonyban a Háló, a Szabadság és Szolidaritás, a Most-Híd vegyes párt és a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt.
A Most-Híd szerdán arról tájékoztatott, hogy már megszületett a közös indulásról szóló négypárti megállapodás. A vegyespárt Pozsony megyei elnöke, Ožvald Erzsébet megerősítette a TASR hírügynökség értesülését, hogy közös képviselőjelölti listájuk lesz. A pártok jövő héten mutatják be közös polgármester-jelöltjüket.
A Sme napilap szerdán arról tájékoztatott, hogy a Háló (Sie) Tatiana Kratochvílovát szeretné Pozsony főpolgármesteri posztján látni, s őt vélhetően majd a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS), a Most-Híd és a Szabadság és Szolidaritás (SaS) is támogatja. Kratochvílová Pozsony-Óváros (Staré Mesto) városi hivatalának a közlekedési szakosztályvezetője, és a városi tervezéssal kapcsolatban tapasztalatokkal rendelkezik. Korábban, a kereszténydemokrata Andrej Ïurkovský főpolgármestersége idején a városházán a közúti gazdálkodást irányította, később pedig az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) frakciójának titkáraként, valamint Mária Ritomská képviselői asszisztenseként tevékenykedett – tájékoztat a TASR.
Kratochvílová azonban egyelőre nem akarja megerősíteni az indulásáról szóló híreszteléseket. „Életem harminc évét Pozsonynak és a problémái megoldásának szenteltem. Szívesen folytatnám a pozsonyiak érdekében végzett szolgálatomat egy olyan szerepben, amely alapvető lehetőségeket nyújt az életük javítására. Többet a jövő hét folyamán mondok majd“ – nyilatkozott szűkszavúan a témával kapcsolatban a Sme napilapnak.
A helyhatósági választásokra november 15-én kerül sor, a pártoknak szeptember 21-ig kell leadniuk a jelöltlistáikat. Pozsony főpolgármesteri bársonyszékéért a függetlenként induló, ám a kormánypárt által támogatott Milan Ftáènik, továbbá a szintén független, de a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) támogatását élvező Milan Kòažko, továbbá az SDKÚ-DS-t nemrég elhagyó, jelenleg független Ivo Nesrovnal és a „Nem az olajvezetékre“ polgári társulásban tevékenykedő Miroslav Dragun is versenyre kel.

Forrás
TASR, sme.sk