2013. április 5., 20:21

Határon átnyúló együttműködéssel bővülhet közúti infrastruktúra

POZSONY. A határon átnyúló együttműködés elősegítheti a közúti infrastruktúra fejlesztését, állítja a szlovák közlekedési tárca, mely ez ügyben intenzív tárgyalásokat folytat a szomszédos országokkal.

A határon átnyúló együttműködés keretében óhajtja a közlekedési tárca a környező országokkal előmozdítani a fő útvonalak fejlesztését, javítani a regionális fejlődést, valamint hozzájárulni a határ menti régiókban élők életszínvonalának emeléséhez. – közölte Martin Kóòa, a közlekedési minisztérium szóvivője hozzáfűzve: intenzíven tárgyalások folynak ez ügyben a szomszédos országokkal.

A szaktárca 2012-ben előkészítette a szlovák R4-es és a lengyel S19-es gyorsforgalmi út  összekötésével kapcsolatos megegyezést, Magyarországgal pedig két megállapodást is kötött az Ipoly-hidak újjáépítésével kapcsolatban – emlékeztetett a szóvivő.

Idén a közlekedési tárca tárgyalásokat kezd a lengyel-szlovák határ közelében található, Jelešòa folyón átívelő híd felújításáról, s Csehországgal véglegesíti az R5-ös gyorsforgalmi út és az S11-es út  összekötésére vonatkozó megállapodás szövegét.

A Magyarországgal való együttműködéssel kapcsolatban jelenleg véleményezési eljárásban van a határ menti hidak és útszakaszok közös fenntartásáról, karbantartásáról és felújításáról szóló új egyezmény, míg Ausztriával az S8-as és a D4-es út összekapcsolási pontjáról folynak majd tárgyalások. Ez utóbbiakat azonban miniszteri szintre kell emelni, mivel az osztrák szakemberek nem értettek egyet az előkészítő munkálatok felgyorsításával – mondta Martin Kóòa.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.