2013. július 7., 17:35

Halálos baleset a Csallóközben - Hétéves gyermek az áldozat

CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK, LÉG. Halálos közlekedési balesetet okozott BMW gépkocsijával egy 25 éves, jogosítvány nélkül közlekedő férfi a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó Csallóközcsütörtök és Lég között.

A balesetben életét vesztette egy hétéves dénesdi (Dunajská Lužná) kisfiú, aki  a 25 éves Július gépkocsijának hátsó ülésén ült.

A stomfai (Stupava) sofőr Csallóközcsütörtök (Štvrtok na Ostrove) és Lég (Lehnice) között egyelőre ismeretlen okból áttért a szemközti menetsávba és egy  tehergépkocsinak ütközött. A súlyosan sérült kisfiút mentőhelikopterrel szállították a pozsonyi kórházba, ám életét az orvosok nem tudták megmenteni. A gyermek fejsérülései következtében  útban a kórház felé életét vesztett.

A BMW sofőrje ugyancsak komoly sérüléseket szenvedett, őt is kórházába szállították. A tehergépkocsit egy 32 éves csallóköcsütörtöki férfi vezette. Az ügyben indított eljárás során a rendőrök megállapították, hogy a BMW-t vezető 25 éves Júliusnak korábban bevonták a gépjárművezetői engedélyét, ami súlyosbító körülmény lesz számára, ha bebizonyosodik, hogy ő okozta a halálos balesetet.  

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.