Gyanús uniós projekteket vizsgálna a NOVA és az OKS
A kér párt szerint az említett 70 projekt azért gyanús, mert mindegyiknél a Star EU cég látott el tanácsadói feladatokat, s minden egyes alakommal sikerrel pályázott. „Száz százalékos siker, ilyet még a legzseniálisabb matematikai tehetségnek sem sikerülhet elérnie bármilyen számottevő teszten” – jelentette ki a mai sajtótájékoztatón Daniel Lipšic független képviselő, az Új Többség (NOVA) elnöke. Hozzátette: az ügy esetleges büntetőjogi vonatkozásaival is foglalkoznak, felmerülhet a közbeszerzés befolyásolásának gyanúja.
Az esetről elsőként a Sme napilap tájékoztatott az M. R. Štefánik Konzervatív Intézet elemzése alapján. Lipšic ma az egyik érintett polgármester 2008. évi kijelentésére is reagált, aki azt mondta, hogy a Star EU ügynökséget az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) főmenedzsere, Ján Richter jelenlegei gazdasági miniszter ajánlotta neki. „Richter miniszternek 72 órája volt, hogy a kijelentést cáfolja, hogy leüljön felülvizsgálni a projekteket és tisztázza magát“ – jegyezte meg Lipšic.
Ehelyett azonban a tárcavezető azzal vádolta az elemzést készítő Ivan Kuhnt, hogy választási kampányt csinál a hat év történt ügyből. Lipšic szerint ez hazugság, s a NOVA ezért felszólította a minisztert, válaszoljon a kérdésekre: ismeri-e a Star EU képviselőit, s miért lobbizott a polgármestereknél éppen a nevezett társaság mellett?
Ondrej Dostál, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) elnöke hozzáfűzte: ha minden úgy történt, ahogy arról a lap beszámolt, akkor nemcsak a közbeszerzési törvényt sértették meg. Véleménye szerint valószínűleg bűncselekményre került sor, mivel szervezett dologról van szó, így vélhetően csalás vagy hűtlen kezelés történhetett. „Emiatt tehát feljelentést teszek az ügyben“ – jelezte.
Az említett projektekért felelős mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium felülvizsgálja az összes olyan tervet, amelyekben külső tanácsadók segítettek a városoknak és a falvaknak. „Már hétfőn kiadtam az utasításokat minden külső menedzsmenttel dolgozó projekt felülvizsgálatára“ – reagált a kormány mai ülését követően ¼ubomír Jahnátek tárcavezető. A vizsgálat megközelítőleg 1500 projektet érinthet. A mezőgazdasági miniszter a gyanús versenytárgyalásokat nem kívánta kommentálni, mint mondta, meg akarja várni az ellenőrzések eredményeit. „A minisztérium emberei már intenzíven dolgoznak az ügyön” – tette hozzá.