Glváè: bevált a hírszerző szolgálatok összevonása
Martin Glváè a közmédia „5 perc múlva 12” című vitaműsorában elmondta: a két katonai titkosszolgálatot, a Katonai Hírszerző Szolgálatot (VSS) és a Katonai Elhárítást (VOS) 2013 januárjában vonták össze, azóta Katonai Hírszerzés (VS) név alatt működnek. A lépés helyességét az ukrán válság is alátámasztja. „A helyzet teljes mértékben igazolja, hogy helyes volt a két szolgálat összevonása. Működik, s ma a NATO minőségi partnere és egyik legmegbízhatóbb információforrása vagyunk” – fogalmazott. A tárcavezető hozzátette: az ukrajnai zavargások kapcsán a szlovákiai fegyveres erők gyakorlatoznak, s a V4-ek közös hadgyakorlatának előkészületei is folynak.
Vitapartnere, Martin Fedor egykori védelmi miniszter, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) képviselője szerint Szlovákiának egy szinte valószerűtlen helyzettel kell szembenéznie, pár hónappal ezelőtt még senki sem feltételezte, hogy ilyen radikálisan megváltozik a biztonsági helyzet. E tekintetben hiányolja a kormány aktívabb hozzáállását. Megjegyezte: nemcsak a szlovák, de a NATO keleti partnereinek hadseregei sincsenek mindenre felkészülve.
„Véleményem szerint a szövetségnek valamiféle felkészültséget mutatnia kell. A mi biztonságunk közvetlenül abból adódik, hogy egy védelmi csoportosulás tagjai vagyunk” – reagált Donald Tusk lengyel miniszterelnök felhívására, aki kérte a NATO egységek megerősítését azokban az országokban, melyek érintettek az ukrajnai eseményekben.