Gašparoviè örül a szlovák-magyar kapcsolatok javulásának
Ivan Gašparoviè köztársasági elnök örömmel fogadja az utóbbi időben tapasztalható javulást a szlovák-magyar kapcsolatokban – közölte az elnöki iroda a találkozót követően. Az államfő meggyőződése, hogy ez a pozitív tendencia a jövőben is folytatódni fog. A köztársasági elnök rámutatott: a legutóbbi szlovákiai parlamenti választások során nem került elő a „magyar kártya”, s azóta sem húzták elő a politikusok. Reményét fejezte ki, hogy erre a magyarországi választási kampány idején sem kerül sor.
A találkozón a kettős állampolgárság kérdése is szóba került. „Mi ezt kétoldalú problémának tekintjük. Nem lehet azzal megoldani, hogy a magyar parlament egyoldalú lépéséhez igazítjuk a szlovák jogszabályokat. Ha meg kell változtatni az állampolgárságról szóló törvényeket, akkor mindkét országét módosítani kell. Ezt követően köthetünk egy kétoldalú megállapodást” – közölte álláspontját a szlovák államfő. A magyar külügyminiszter fontosnak tartotta aláhúzni: az állampolgársági törvényt nem Szlovákia vonatkozásában hívta életre Magyarország, hanem globális viszonylatban.
Gašparoviè meggyőződése, hogy Szlovákia és Magyarország nagyon közel áll egymáshoz. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy a NATO-n, az Európai Unión és a Visegrádi Csoporton belül jól együtt tudnak működni egymással. Martonyi egyetértett abban, hogy pozitív légkör uralkodik a két ország között. „A vitás kérdésekről már korábban is tárgyaltunk, de most új minőséget nyertek a kapcsolataink” – hangsúlyozta a magyar külügyminiszter, aki szerint Ivan Gašparoviè budapesti látogatása jelentős mérföldkő volt az újkori szlovák-magyar kapcsolatokban.