2015. május 29., 10:21

Garázsépítés a pozsonyi várnál – Közel 500-an tiltakoztak

POZSONY. Fekete szövettel vonták be a pozsonyi vár bejárati kapuját csütörtökön este civil aktivisták. Ekképp tiltakoztak amiatt, hogy földalatti garázsokat építenek a várbeli római-kelta emlékek közelében.
201505291010290.var02.jpg



Az építkezés ellenzői „történelmünk temetésének“ nevezték találkozójukat. Pódiumot állítottak fel a vár előtt, akciójukat rendőrök ellenőrizték. „Tiszteletben kell tartanunk a kelta-római emlékeket, hiszen ilyeneket másutt nem állíthatunk elő. A várnak jelképes értéke van, amit nem értékelünk kellően” – fejtette ki állásfoglalásában Tatiana Štefanovièová régész. Mivel ő személyesen nem tudott jelen lenni a tiltakozáson, ezért az állásfoglalását Monika Kozelová, az SOS Pozsonyi Vár polgári társulás tagja olvasta fel.

A társulás tagjai között aktivisták, régészek, műépítészek és művészek is találhatók. Õk továbbra is meg vannak győződve arról, hogy a garázsépítés kapcsán nem védelmezték kellőképpen a műemlékeket. Emiatt az illetékesek büntetőjogi felelősségre vonását is kérvényezik majd. „Törvényeket sértettek, magát az alkotmányt is, amely a kulturális és történelmi emlékek védelmére kötelez” – nyilatkozta a Szlovákiai Restaurátorok Kamarájának elnöke, Juraj Puškár. A vár előtti emelvényen egymást váltották a kezdeményezés tagjai és a szakemberek, akik a parlamenti hivatal vezetőjének, Daniel Guspannak, továbbá Peter Pellegrini házelnöknek és Ivan Masár régésznek a teljesületlen ígéreteiről is szóltak.

A szervezők tájékoztatása szerint a találkozón közel 500 személy vett részt. Köztük diákok, nyugdíjasok, kisgyermekes szülők és ellenzéki képviselők is voltak. Néhány külföldi turista is megállt a tiltakozók közelében. „A közelben a képviselők számára vannak garázsok, most újabbakat építenek, s eközben az emlékek közé is beásatnak. Egyetlen ilyen jelentőségű emléket sem szabadna tönkretenni garázsok miatt” – véli a tiltakozás egyik résztvevője, a 26 éves Miriam.

Az akción jelen volt a 85 éves, bottal járó Elena is. A szervezők beszédeit egy magával hozott, összecsukható széken üldögélve hallgatta. „Nem tetszik nekem, hogy ezt a találkozót temetésnek nevezték. Ez azt jelenti, hogy már feladják a harcot. Ha valamit temetnek, akkor már nincs miért harcolni. Tovább kell lépni, nem pedig feladni” – hangsúlyozta.

A parlamenti hivatal elutasítja az aktivisták állításait. Sajtónyilatkozatban határolódott el a pozsonyi vár felújításával kapcsolatos állítólagos törvényellenes műveletekről szóló – véleménye szerint hazug, alaptalanul vádaskodó – híresztelésektől. Hozzáfűzte: az illetékesek valamennyi műemlékkel és lelettel a kerületi műemlékvédelmi hivatal döntéseivel összhangban, s annak felügyelete alatt, azaz törvényes módon törődnek. Ezt támasztották alá a műemlékvédelmi felügyeleti szervek ellenőrzései is. Erről állapodott meg az a szakmai grémium is, amelyben az SOS Pozsonyi Vár kezdeményezés képviselői külföldi szakértők is helyet kaptak, olyanok is, akiket éppen ez a kezdeményezés jelölt – olvasható a sajtónyilatkozatban.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.