Gál és Hideghéty is nagyot szakított a Bugár telkével szomszédos parcellákkal
A Szlovák Földalap (SPF) volt menedzserei, Hideghéty Ferenc és Gál Gyula több ezer négyzetméternyi telket adtak el az államnak a majdani Pozsonytól Dunaszerdahelyig vezető gyorsforgalmi út építési vonalán. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke telkeinek szomszédságában lévő parcellákról volt szó, amelyek ugyancsak busás összeget hoztak tulajdonosaiknak – számolt be róla a Dennikn.sk, a Denník N napilap online kiadása. A nyereség az út mindkét oldalán megközelítőleg azonos volt.
Bugár még 2005-ben szántóföldként vásárolta meg a parcellákat, amikor is az autópálya nyomvonala még nem volt papíron pontosan lefektetve. Később azonban a sajtó felhívta rá a figyelmet.
Az SPF volt vezető beosztású képviselőinek története valamikor 2012-re nyúlik vissza. Akkor Gál egy árverés keretén belül négyzetméterenként 1 euróért jutott hozzá a szóban forgó telkekhez. Az így megvásárolt földterület felét aztán egy bizonyos összegért eladta Hideghétynek. Gál szerint mindez annak tanúbizonysága, hogy fogalma sem volt arról, hogy az általa birtokolt parcellákon egykoron majd autópálya épül.
A Nemzeti Autópálya Társaság később négyzetméterenként 20 euróért vásárolta meg a területet Gáltól, aki állítja, hogy hozzávetőleg 200 ezer euró érkezett a számlájára. A Denníkn.sk közlése szerint nagyjából ugyanekkora összeget kaphatott Hideghéty is.
Gál állítja, hogy a telekvásárlás idején, nem volt annak tudatában, hogy olyan földterületről van szó, amely később majd nagy haszonnal fizethet, azaz, hogy az állam egy sztráda megvalósításában gondolkodik a területen. Elmondása szerint akkoriban 3 különféle nyomvonal is létezett a tervekben. Gál állítja, hogy csak a földvásárlást követően figyelmeztették őt arra, hogy az általa vásárolt telkek a majdan épülő út biztonsági sávjában fekszenek. Ez rendszerint megakadályozza a földtulajdonost abban, hogy az úttesttől néhány méterre mondjuk építkezésbe kezdjen.

