Fontos megőrizni az 1994-es nagygyűlés eszmeiségét, össze kell fogni...!

A felvidéki magyarság II. világháború utáni legnagyobb politikai eseményeként számontartott nagygyűlés kulcsszava a magyarság Szlovákia államhatárain belüli önrendelkezése volt. A nagygyűlésen elfogadott állásfoglalás őshonos közösségként határozta meg a Szlovákiában élő magyarságot, közben kimondta az állam keretei közötti önrendelkezés igényét. A városi sportcsarnokban megtartott nagyszabású rendezvényen fontosnak tartotta részvételét a szlovák parlament valamennyi magyar képviselője, a felvidéki magyar polgármesterek és önkormányzati képviselők javarésze – tekintet nélkül a pártállásra. A 3500 jelenlevő egynegyede be sem fért a sportcsarnokba, mégis az épület előtt órákig fagyoskodva, hangszórón át hallgatta a benti beszédeket. A közös állásfoglalás javaslatát Duray Miklós, Kvarda József és Rózsa Ernő készítette, nagygyűlési előterjesztésre jóváhagyta a Magyar Koalíció Tanácsa, illetve a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának elnöksége.

Petheő Attila főszervező, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke köszöntő szavai után Bölcs József volt polgármester és megyei képviselő, a felvidéki magyarság igényeit tartalmazó állásfoglalás kilenc aláírójának egyike idézte fel a nagygyűlés célkitűzéseit.

„A rendszerváltás közvetlen hozadéka egy eufórikus állapot volt, röviddel azután azonban jött a kijózanodás. Rájöttünk arra, hogy az általunk várt események maguktól nem következtek be, ezért talán nekünk kellene azokat előidézni. Annak ellenére, hogy néhány kedvező jel mutatkozott Prágában, a csehszlovák törvényhozásban, hamarosan elég kijózanítóvá vált a Szlovák Nemzeti Tanács nyelvtörvénye és az akkor folyamatban lévő közigazgatási-területi átszervezés. Először a Duray Miklós által vezetett Együttélés Politikai Mozgalomban ötlött fel az a gondolat, hogy megfogalmazhatnánk a jogos igényeinket, és számba vehetnénk a helyzetünket. A Csallóközi Városok és Falvak Társulása magáénak érezte ezt a gondolatot, és tevékenyen kivette részét a nagygyűlés megszervezéséből, amely főleg a nyelvi jogokról, a területi rendezésről és az önkormányzatiság, illetve önrendelkezés kivívásának jogáról szólt. Igényeink és követeléseink megfogalmazására sem előtte, sem azóta nem tettünk hasonló kísérletet. Nem voltak a nagygyűlésnek olyan célkitűzései, amelyek egy polgárosuló társadalomban ne lettek volna jogosak. Sajnos, az ország kettéválása után még jobban érezhetővé váltak azok a tendenciák, amelyek a nemzeti kisebbségek, főleg a magyarság ellen irányultak“ – mondta el a szónok.

Majd arról is szólt, hogy bár a felvidéki magyarság legitim képviseletének minden szintje képviseltette magát a nagygyűlésen, ám a másik két magyar párt berkeiben nagyon sok hátráltatójuk akadt. Ez is közrejátszott abban, hogy legfőbb célkitűzésük, a Felvidéki Magyar Nemzeti Tanács nagy fájdalmukra nem jött létre. Pedig a 100 tagú bizottmány a felvidéki magyarság önrendelkezésének a csíráját jelentette volna!

„Még sok dolog van, amelyeket meg kellene oldani! Sajnos mi, Kárpát-medencében élő magyarok 1920 óta mindig valakinek az útjában vagyunk, sok mindent tettek a fogyatkozásunk felgyorsítása érdekében! Azóta még száz év sem telt el, ám a számunk már az akkori szám felére csökkent. Mi ősz fejjel már csak arra számíthatunk, hogy a fiatalok majd valamilyen jobb eszközöket tudnak alkalmazni, és tovább tudják majd vinni a lángot. Szlovákia a külföld felé nagy előszeretettel jelzi, hogy a Beneš-dekrétumok csak szimbolikus jellegűek. De ez nem így van, hiszen a bíróságok napjainkban is annak a szellemében döntenek, hogy a magyarok vagyonhoz való jogáról van szó! Jó lenne, ha a fiatalok komolyan vennék a felvidéki magyarság igényeit és jogait, és megpróbálnák valamilyen módon erősíteni a magyarságtudatot! Annak érdekében, hogy megmaradjunk, és elkerüljük azt, hogy minden népszámláláskor legalább 10 százalékkal csökkenjen a létszámunk...!“ – zárta beszédét Bölcs József.

A Csemadok Komáromi Területi Választmánya a nagygyűlés 15. évfordulója alkalmából egy emléktáblát helyezett el a Kossuth téri Csemadok-székház külső falán. E táblán örökérvényű üzenetként egy Dsida Jenő – idézetet tüntettek fel: „mindig magunkért, soha mások ellen“. A jubileum alkalmából Szabó Olga, Bárdos Gyula, Bölcs József és Duray Miklós koszorúzta meg az emléktáblát, majd a jelenlevők közösen elénekelték a Himnuszt.

Aztkövetően a Csemadok-székházban tartalmas beszélgetés zajlott, amely során a nagygyűlés további jelenlevő szervezői: Szabó Olga – Pat polgármestere, megyei képviselő, továbbá Duray Miklós – az Együttélés PM volt elnöke, Bárdos Gyula – a nagygyűlés MKDM-s koordinátora és Stubendek László – Révkomárom akkori alpolgármestere idézte fel a történteket. Leszögezték, hogy a találkozón elfogadott állásfoglalásból az elmúlt két évtized során kevés célkitűzés valósult meg. A résztvevők lelkesedése nem vált valós közakarattá. Ráadásul a magyar közösség létszáma az elmúlt húsz év során több mint 110 ezerrel csökkent. Ez a fogyás elsősorban annak tudható be, hogy a magyarok lakta régióban nincs sajátos jogállású közigazgatási terület, illetve a szlovákiai kisebbségek nem rendelkeznek az önkormányzatiság semmilyen formájával sem. Az ifjabb nemzedék nevében pedig Petheő Attila és Samu István – a Magyar Közösség Pártja országos elnökségi tagja kért és kapott szót. Reménykeltő, hogy a fiatal politikusok a hazai magyarság önreflexiójának, az 1994-es nagygyűlés eszmeisége megőrzésének és a húsz évvel ezelőtti esemény megfelelő időben történő folytatásának a fontosságát hangsúlyozták.