2016. április 10., 12:36

Fige¾: Kollár családja inkább emlékeztet egy mohamedán családra

POZSONY. Ján Fige¾, a Kereszténydemokrata Mozgalom volt elnöke visszautasította a Boris Kollár - Család vagyunk párt elnökének megjegyzését arra nézve, hogy szorgalmazta volna a nők művi megtermékenyítéséért járó büntetés bevezetését. Ugyanakkor Fige¾ ragaszkodik korábbi kijelentéséhez, miszerint Kollár családja inkább hasonlítható egy mohamedán családhoz.

Ján Fige¾ a választásokat követően Boris Kollár családját a sajtóban többször is egy mohamedán családhoz hasonlította, mivel több partnertől is születtek gyermekei.

„Nem hiszem, hogy az úr megfelelően nyilatkozott. Kilenc gyermekem van, s gondoskodom is róluk. Mondogatjuk, lefelé ível a demográfiai mutató” – reagált Kollár a TABLET.TV-ben. „A társadalom azzal, hogy Kollárnak kilenc gyermeke van, nem lett megrövidítve. Ám a nézet, amit ez az úr szeretett volna elfogadtatni, miszerint az a hölgy, aki művi megtermékenyítés alá veti magát, börtönbe kell, hogy vonuljon, középkorinak számít. Vagy ott van a terhességmegszakítások betiltása... Olyan dolgok ezek, melyek már nem tartoznak a mi századunkba. A választók be is nyújtották érte a számlát” - üzente Fige¾nek Kollár.

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) volt elnöke sem maradt adós a válasszal. „Boris Kollár poligám vagy mohamedán jellegű partnerkapcsolataira és családi viszonyaira irányuló bíráló vélemények nem csak az én szemléletemet türközik” – reagált Fige¾. „Mindenkinek megvan a saját nézete, hogyan kellene kinéznie és működnie egy családnak” – fűzte hozzá.

Fige¾ egyúttal emlékeztetett, hogy a művi megtermékenyítésért büntetéssel számoló alkotmánymódosítási javaslatot nem a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) terjesztette be. „Az élet védelmét érintő alkotmánymódosítást illetően, amit ősszel két független képviselő és Jozef Mikloško terjesztett elő, visszautasítom Boris Kollár igaztalan állításait. A Kereszténydemokrata Mozgalomról hasonló hazugságokat már december óta terjesztenek céltudatosan a lakosság körében. A parlamenti vita során a KDH képviselői ismételten előterjesztették a javaslattal kapcsolatos kifogásaikat, hangsúlyozva, hogy a végleges változatot csak akkor támogatják, ha módosítják a nők művi megtermékenyítését érintő javaslatot és törlik a büntetést” - hangsúlyozta a volt pártelnök.

A terhesség megszakításával kapcsolatos kérdésre is reagált. „A kereszténydemokraták programszerűen és elvben is a társadalom leggyengébbjeinek védelmét preferálják. Õk az érkező, megszületendő emberek” – mondta.

Kollár megjegyzésére, miszerint a választók kiállították a KDH-nak a számlát, Fige¾ a KDH értékrendjére hivatkozva válaszolt. „Szlovákiában a választások során a valódi értékek politikája vereséget szenvedett. Bízom benne, hogy a populista, a felelőtlen és korrupt politika hullámai okozta állapotból kijózanodva ismét beköszönt a valódi értékekhez való visszatérés, egy egészséges alapokon álló és virágzó társadalom korszaka” – hangsúlyozta Fige¾.

Megosztás