2014. március 10., 19:34

Fico: Szlovákia nem veszi figyelembe a vasárnapi krími referendum eredményét

POZSONY. Robert Fico kormányfő attól tart, hogy Ukrajna jelenlegi képviselői az európai távlatokat elsősorban a pénzzel hozzák összefüggésbe. Ez volt ugyanis a benyomása, miután az új ukrán kormányfő, Arsenij Jacenyuk felszólalt az Európai Unió múlt heti rendkívüli csúcstalálkozóján.
"Attól tartok, egyes ukrán politikusoknak az az érzésük, hogy ha az Orosz Föderációval együttműködve nem tudják majd megoldani a saját gazdasági és anyagi jellegű ügyeiket, akkor majd az EU lesz az, amely megoldja Ukrajna problémáit. Eurómilliárdok özönére számítanak, bár tudniuk kell azt, hogy ilyen hitelek folyósításához alapvető reformok feltételeinek a tömkelege párosul, amelyeket majd Ukrajnának kell teljesítenie a saját területén" -- magyarázta Fico a parlament külügyi bizottságának mai kibővített ülésén.

Fico megismételte, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna európai integrációját. Maga az EU is deklarálta, hogy már a jelenlegi ideiglenes kormánnyal kész aláírni a Társulási Megállapodást és a Szabad Kereskedelemről Szóló Megállapodást, tehát ezt a parlamenti választások előtt megteszi – tájékoztat a TASR hírügynökség.

Fico úgy gondolja, hogy ezzel összefüggésben Szlovákia számára alapvető kérdések merülnek fel. Például az, hogy kész-e saját polgárai kárára Ukrajnának anyagi támogatást nyújtani, amelyet gazdasági összeomlás fenyeget. "Ebben a pillanatban nincs kapacitásunk arra, hogy az Ukrajnának nyújtandó anyagi támogatást az EU egyes tagállamainak hozzájárulásaiból rakosgassuk össze” – vázolta Szlovákia álláspontját, amit a múlt heti brüsszeli ülésen sem rejtett véka alá. Hozzáfűzte: az EU további tagállamai is hasonló álláspontjukról számoltak be.

Szlovákia nem veheti figyelembe a vasárnapi krími referendum eredményeit. Robert Fico az említett mai bizottsági ülésen elmondta: az EU vezetői múlt heti brüsszeli csúcstalálkozójukon megegyeztek, hogy az ellentmond Ukrajna alkotmányának. "Ez az Európa Tanács hivatalos álláspontja" – jelentette ki, hozzáfűzve: arról az EU valamennyi jelenlevő tagállama, azok között Szlovákia is megegyezett.

Miroslav Lajèák külügyminiszter hozzáfűzte: a népszavazás végrehajtása alapvető módon ront a helyzeten. "Nagyon intenzív diplomáciai erőfeszítések történnek annak érdekében, hogy megoldást találjanak” – jegyezte meg. Azt is elmondta, hogy március 17-én, hétfőn találkoznak az EU külügyminiszterei, miközben nem kizárt az EU csúcsvezetőinek e heti rendkívüli találkozója sem. A Velencei Bizottság is értékeli majd a krími parlament referendum kiírásáról szóló döntését.

Lajèák arra figyelmeztetett, hogy az e félsziget Oroszországhoz csatolásáról szóló népszavazás jelentős mértékben bonyolítaná a helyzetet és a politikai megoldás keresését. "Az a tényleges állapotnak olyan fontos módosítása lenne, hogy a kiút tanácskozások segítségével történő keresése túlságosan bonyolulttá válna” – hangsúlyozta.

Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) parlamenti képviselője úgy véli, hogy az említett krími referendum hidegháború veszélyével fenyeget. A mai külügyi bizottsági ülés után az újságíróknak elmondta: aggodalommal tölti el őt az, hogy miközben Oroszország figyelembe veszi majd a referendumot, Ukrajna ugyanezt nem teszi meg, s az utóbbival kellene egyetértenie a nemzetközi közvéleménynek illetve az EU-nak is.
Megosztás