2015. június 2., 14:33

Fico: Szlovákia az uniós szankciók feloldása mellett van

POZSONY. Fel kell hagyni az Oroszországgal szembeni szankciós politikával, amennyiben a minszki megállapodások teljes mértékben megvalósulnak - közölte Robert Fico miniszterelnök, miután Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Dmitrij Medvegyev orosz kormányfővel.
201506021720420.fico-m01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

 
Robert Fico hangsúlyozta, a júniusi európai uniós csúcstalálkozón el kell érni, hogy az ukrajnai konfliktusban érintett mindkét fél végrehajtsa a minszki egyezségeket. "A szlovák kormány mindig is csak eszközként tekintett az Európai Unió szankcióira, nem tartotta azt politikai döntésnek" - mondta. Hozzátette, hogy Szlovákia európai uniós tagállamként kitart az Ukrajnával kapcsolatos egységes álláspont mellett, de mint szuverén állam, fenntartja magának a jogot arra, hogy megvédje nemzeti érdekeit, nem sértve ezzel az EU egységét.

A kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalásának egyik témája a Szlovákia területén létesítendő széles nyomtávú vasút volt. Ennek kapcsán Putyin arról beszélt, hogy ideje lenne előrelépni az ügyben. Fico tárgyalópartnerét arról győzködte, hogy indokolt projektről van szó, el kell készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt, ám a szlovák oldalon semmi sem gátolja a megvalósulást.

Annak a lehetőségnek kapcsán, hogy 2019 után már nem áramolhat majd földgáz Európába Oroszországból Ukrajnán keresztül, Putyin elmondta: ez ügyben még nem hoztak politikai döntést. Fico ismertette az általa Keleti Gyűrűnek (Eastring) nevezett vezeték tervét.

Az orosz elnök a Szlovák Villamos Művek (SE) olasz Enel társaság által birtokolt hányadának az eladásáról is érdeklődött. Fico megismételte, hogy ha az állam kedvezőnek ítéli meg a vonatkozó feltételeket, akkor megpróbálja megszerezni a vállalat többségi hányadát. A megbeszélés során a nukleáris fűtőanyagok, illetve a szlovák katonai technika korszerűsítésének témája is szóba került.

Fico Vlagyimir Putyinnal, Dmitrij Medvegyev kormányfővel, Szergej Nariskinnel, az orosz Duma elnökével, valamint Denis Manturov kereskedelmi és ipari miniszterrel együtt a Slovannak nyújtandó támogatásról is tárgyalt. Orosz partnereit arra kérte: keressenek egy olyan megoldást, amely alapján a jégkorongklub a következő idényben is jelen lehessen a Kontinentális Jégkorong Ligában (KHL). „Megpróbálunk segíteni” – reagált a kérésre Putyin, hozzátéve: az ehhez szükséges anyagi források egy részét Szlovákiában kell megtalálni.




Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök Gorkiban, szlovák kollégájával lezajlott tárgyalását követően arra figyelmeztetett, ha az EU júniusban újabb büntetőintézkedésekről döntene Oroszországgal szemben, Moszkva azokra "szimmetrikusan" fog válaszolni.

Medvegyev közölte, hogy Oroszország kész megvizsgálni a Török Áramlathoz csatlakozó, Szlovákia által javasolt gázvezeték tervét.

Robert Fico a tájékoztatón kifejtette, hogy orosz vendéglátójával ismertette az általa Keleti Gyűrűnek (Eastring) nevezett vezeték tervét. Mint mondta, a projekt Bulgáriával, Romániával és Magyarországgal közös beruházás lenne, de megvalósításában az Európai Unió is részt venne, azt támogatná.

Fico arra hivatkozott, hogy Szlovákia mint tranzitország számára hatalmas költségvetési veszteséget jelent, ha Oroszország 2020 után nem Ukrajnán keresztül továbbítja majd a földgázt az európai államokba. Pozsony ezért meg akarja tartani kulcsfontosságú szerepét az orosz gáz Európai Unióba való továbbításában. Hozzátette, hogy Szlovákia nem avatkozhat be az orosz-ukrán viszonyba, így a földgázszállítást érintő ügyekbe sem, de nem ülhet ölbe tett kézzel, amíg Ukrajna kikerül a gázszállító rendszerből.

Oroszország már tavaly decemberben - miután bejelentette, eláll a Déli Áramlat európai gázvezeték megvalósításától - jelezte európai partnereinek, hogy 2020 után az Ukrajnán keresztül szállított földgázt áttereli Törökországba.

Robert Fico Gorkiban bejelentette, hogy Szlovákia érdekelt az orosz Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek korszerűsítésében. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan aláírják a szerződést Mi-17-es orosz helikopterek Szlovákia területén való felújításáról.




A kormányfő a Dmitrij Medvegyevvel folytatott tárgyalást megelőzően Szergej Nariskinnel, az orosz Duma elnökével találkozott. Ezt követően kijelentette, hogy nem a fegyverek vagy a szankciók, de egyedül a párbeszéd oldhatja meg az ukrán válságot. Fico szerint Szlovákia és Oroszország között nincsenek nyitott kérdések.

Mint azt a szlovák kormányfő elmondta, az országok jelenleg rendkívül összetett nemzetközi helyzetben vannak. „Nincs szükségünk semmiféle kardcsörgetésre, a szankciókat sem kell túlzásba vinni, hanem normális párbeszédre van szükségünk ahhoz, hogy ezt a problémát megoldjuk. Ebben a párbeszédben pedig a parlamentek szerepe pótolhatatlan. Szeretném megerősíteni: a szlovák fél kész a kassai dialógus folytatására” – jelentette ki Robert Fico.

Szergej Nariskin megköszönte Ficónak a május 9-én Moszkvában megrendezett, a II. világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségeken való részvételét. „Nagyra értékelem Szlovákia gondoskodását a szovjet katonasírokról és emlékművekről, akik Európát és Szlovákiát is felszabadították a fasizmus alól” – hangsúlyozta.

Robert Fico arról is beszélt, hogy Szlovákia és Oroszország viszonyát semmiféle összetett kérdések nem terhelik, a két országot a történelem számos pillanata köti össze. Orosz partnerét tájékoztatta, hogy a kormány a pozsonyi Slavínon múzeumot kíván építeni a II. világháború emlékére. „Úgy tűnik, soha sem elég az említett eseményekről közvetített információ. A II. világháborúval kapcsolatos, viszonylag jelentős információkiesés főként a fiatalabb nemzedéknél tapasztalható“ – hangsúlyozta a kormányfő.

Nariskin Ficót olyan politikusnak tartja, aki képes nagyon jól megvédeni Szlovákia nemzeti érdekeit, nagyra értékelte a két parlament közti együttműködést. „A találkozónkat a két ország közötti politikai párbeszéd folytatásának tekintem, mely a Szlovákia és Oroszország közti történelmi és kulturális hagyományokon alapuló együttműködés felé irányul“ – zárta le a témát a Duma elnöke.

A kormányfőt moszkvai látogatására elkísérte Miroslav Lajèák külügyminiszter, Peter Žiga környezetvédelmi miniszter és Juraj Draxler oktatásügyi miniszter is.

Fico moszkvai hivatalos látogatását megelőzően a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek adott interjúban a Kuba elleni amerikai embargóhoz hasonlította az Oroszország elleni nyugati szankciókat. Kijelentette, hogy az európai uniós büntetőintézkedések nem érték el a várt hatást, csak ártottak Európának és Oroszországnak egyaránt.

frissítve
201506021720420.fico-m01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.