2016. május 26., 15:13

Fico szerint helyes döntés volt Ducker miniszteri kinevezése

POZSONY. Helyes döntés volt az egészségügy élére menedzsert állítani és szabad kezet adni neki – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök az egészségügyi minisztériumban tett látogatását követően.
201605261508460.fico01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A kormányfő a kormányprogram tejesítésének ellenőrzése végett elsőként az egészségügyi tárcánál tett látogatást. A minisztériumba, Tomáš Druckerhez és csapatához tanácsadói kíséretében érkezett. A találkozót követően kijelentette, Drucker teljes támogatását élvezi.

„Nem szeretnék az egészségügyből kormányfői kérdést kreálni, de nem véletlen, hogy elsőként éppen ide látogattam el“ – jegyezte meg Fico. Mint mondta: az ok, hogy a politizálás és a nagypolitika egyik fő témája éppen az egészségügy volt. Egyúttal kijelentette, nem ez volt az utolsó látogatása a tárcánál, szeretné háromhavonta megismételni. Legközelebb szeptemberben kerül majd rá sor a tervek szerint.

Drucker tájékoztatta a kormányfőt, hogy következő látogatásáig szeretné a törvényhozás elé terjeszteni a gyógyszerforgalmazást szabályozó törvény módosítását, mely korlátozná a gyógyszerek Szlovákiából való újraexportálásával kapcsolatos gazdasági spekulációt. „Tárgyaltunk a központi beszerzéssel kapcsolatos tervekről is, mivel egy hónapon belül szeretnénk CT készülék megvásárlása céljából közbeszerzési pályázatot meghirdetni a minisztérium alá tartozó minden egyes kórház részére“ – nyilatkozta a miniszter.

„Az új kormány működésének első napjait követően úgy tűnik, jó döntés volt menedzsert kinevezni és szabad kezet adni neki“ – dicsérte meg a kormányfő Druckert. Mint mondta: a miniszter hideg fejjel vette át a tárcát, a folytonosságot tiszteletben tartja, de tudatában van annak, hogy vannak bizonyos dolgok, amikor határozottabban kell cselekedni.

A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta: Drucker szabad kezet kapott munkatársai kiválasztásához. Mint mondta, a tárcavezető hozzáállása az Általános Egészségbiztosító (VšZP) és az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) vezetőinek kinevezéséhez menedzseri szintű és professzionális. „A múltbeli gyakorlattal ellentétben egyetlen struktúra – sem a pénzügyi, sem más – hatása nem érezhető“ – állapította meg Fico.

201605261508460.fico01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás