Fico szerint Frešo felrúgta az ellenzéki megállapodást
Robert Fico kormányfő, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke a közszolgálati televízió 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsorában hozta kényelmetlen helyzetbe Pavol Frešot. „Azt javasolta nekem, hogy akadályozzam meg a választást és támogassam a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) jelöltjét” – hangoztatta Fico. Hozzátette, korábban Pavol Frešo volt az, aki megvádolta a Penta pénzügyi csoport képviselőivel való találkozásokkal, miközben ő maga állt velük kapcsolatban.
„Ami az állami Számvevőszéket (NKÚ) illeti, az ellenzék képtelen olyan jelöltet állítani, aki 20-30 szavazatnál többet szerezne. Kölcsönösen hazudoznak egymásnak. Számomra fontos, hogy megválasszák az NKÚ elnökét” – szögezte le a kormányfő. Pavol Frešo visszautasította Fico szavait.
„Ön volt az, aki háromszor, vagy négyszer magánjellegű találkozóra hívott, hogy tegyük világossá, miként oldjuk meg a problémát és én háromszor, vagy négyszer elutasítottam. Ez a valóság. Mindaz, amit most művel nagyon tisztességtelen” - fogalmazott az SDKÚ-DS elnöke, aki a Pentával kapcsolatos vádat is elutasítja.
A kormányfő szerint az ellenzéknek és a Smernek tárgyalóasztalhoz kellene ülnie: „Ha nem képesek megegyezni a közös jelöltről, állítson minden ellenzéki párt saját jelöltet” - mondta Fico, majd hozzátette: számára fontos, hogy ki foglalja el a számvevőszék elnöki posztját, ezért hajlandó erről a kérdésről tárgyalást folytatni.