Fico és a pokolba vezető út
Mit tehet ebben a helyzetben a szociáldemokrata párt, félnie kell ettől a kihívástól vagy nem – tette fel a kérdést a pártvezér s nyomban meg is válaszolta. Nem ijednek meg a feladattól annak ellenére sem, hogy Iveta Radièová kormányának öröksége „katasztrofális”. A Smer meg akarja nyerni a választásokat, kormányra készül és szembe akar nézni a kor kihívásaival.
A párt a kis- és közepes keresetű emberek érdekvédelmi szervezete akar lenni, de ez nagyon nehéz lesz – mondta Fico. Már most is a foglalkoztatottság emelésén és a gazdaság dinamizálásán dolgoznak, ezek nélkül elképzelhetetlen további megszorító intézkedések bevezetése.
Az áremelkedés legfőbb oka Szlovákiában az, hogy Iveta Radièová lemondott az árszabályozásról. Vagyis vissza kell utalni az áremelésekkel kapcsolatos kérdéseket a részvénytársaságok közgyűléseinek hatáskörébe. A törvényt - Fico szerint helytelenül- úgy módosították, hogy árkérdésekben az igazgatótanács dönthet.