2015. június 23., 09:26

Fico: a parlamentnek is támogatnia kellene a menekültkvóták elutasítását

POZSONY. Kedden foglalkozik a parlament azzal a határozattervezettel, amely a kormánynak azt javasolja, utasítsa el a menekültkvótákat – jelentette be Robert Fico kormányfő, s egyúttal jelezte, hogy délután ő is felszólal a téma kapcsán.
Robert Fico sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: kormánya semmi áron sem akarja alábecsülni a bevándorlás kérdésér. Ezt egyrészt azzal magyarázta, hogy Szlovákia Ukrajnával közös határa egyúttal a schengeni térség határát is képezi, azaz szavatolja a schengeni övezet belbiztonságát. „Az, ami jelenleg Afrika északi részén történik, illetve annak hatása egész Európára rövid időn belül Szlovákiát is érinti majd” – hangsúlyozta a kormányfő. Véleménye szerint Szlovákia a bevándorlás kérdéskörét azért sem becsülheti alá, mert „ebből veszélyes tőkét kezd kovácsolni a szélsőségesek és neonácik egyre veszélyesebb csoportja”.

Fico úgy véli, hogy Szlovákiának e kérdés kapcsán a saját nemzeti érdekeit kell védelmeznie. „Fennáll annak a gyanúja, hogy az Európai Unió egyes fejlett tagállamai a menekültek témakörével kapcsolatos problémákat más tagállamok kárára akarják megoldani, ezért az Európa Tanács ülésén megismételjük majd az egyet nem értésünket a menekültkvótákkal kapcsolatban” – fejtette ki, hozzáfűzve: bebizonyosodnak a bevándorlás alapvetően gazdasági jellegéről szóló információk. Azt is elmondta: Szlovákia megoldási javaslatot is felvet majd. „A megoldásra vonatkozó intézkedés-javaslataink azonban arra irányulnak, hogy a bevándorlás problémakörét ott oldjuk meg, ahonnan ezek az emberek Európába akarnak jutni” – fejtette ki Fico.

A miniszterelnök azt is tudatta, hogy az Európai Tanács (ET) ülésén Szlovákia a Visegrádi Négyek (V4) további országaival együtt nem csak kinyilatkozni akarja a menekültkvótákkal szembeni közös elutasító álláspontját, hanem az Európai Bizottság (EB) javaslata ellen is tiltakozni kíván. Fico arra is rámutatott, hogy az Európai Bizottság az Európai Tanács politikai zárónyilatkozata ellenében javasolta a kvótákat. „Az úgy döntött, hogy a kvóták nem lehetnek kötelező érvényűek, s az egyes országok csak önkéntes alapon csatlakozhatnak. Emiatt nem lehetséges, hogy az EB, amely nem az ET felettes szerve, olyan jogszabály-javaslatot készítsen elő, amely teljes mértékben megkerüli az ET álláspontját" – hangsúlyozta Fico.

Az ellenzéki pártok nagy része hétfőn jelezte, hogy elutasítja a menekültkvótákat. Ilyen szellemben nyilatkoztak a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO), a Szabadság és Szolidaritás (), a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) és az Új Többség (Nova) tagjai.

A kormányfő hétfői sajtótájékoztatóján véleményt nyilvánított a június 20-i, szombati pozsonyi tüntetés kapcsán is, s elítélte az erőszakos megnyilvánulásokat. „Nem lehet a gyülekezési és szólásszabadságot a bevándorlók rendkívül érzékeny témaköre kapcsán arra használni, hogy abból a szélsőségesek és neonácik tőkét kovácsoljanak” – emelte ki.

Úgy véli, hogy a rendőrség ez ügyben profi módon járt el. „Ezt bizonyítja az is, hogy az erőszak semmiféle komoly következménnyel nem járt" – mondta Fico. A kormányfő arról is tájékoztatott, hogy Robert Kaliòák belügyminiszterrel együtt meg akarják találni annak a módját, hogy törvényes módszerrel miként előzzék meg a hétvégihez hasonló eseményeket.

„Senkitől nem akarjuk megvonni a gyülekezésre és szólásszabadságra való jogát, ám ha olyan jelzések lesznek, hogy valamiféle felvonulás úgy végződhet, mint szombaton, akkor jogosultságnak kellene lenni ezt a gyülekezetet bizonyos, pontosan kijelölt térségre korlátozni. Esetleg ha nagy lenne annak a kockázata, hogy az ilyen akció erőszakba torkollhat, akkor lehetőségnek kellene nyílnia az ilyen gyülekezés teljes betiltására” – véli Fico. Elképzelhetőnek tartja, hogy az erre irányuló jogszabály-módosítást gyorsított eljárásban fogadják majd el.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.