Feljelentette a miniszterelnököt az SaS
A Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselői felhívták rá a figyelmet, hogy 2017. január elsejétől hatályba lépett az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) tavaly szeptemberi rendelete, miáltal a vállalkozásokra és háztartásokra vonatkozó új energiaárak léptek érvénybe. „Ez azt jelenti, hogy az a fogyasztó, aki 2017. január 1-től bármilyen mennyiségű energiát fogyasztott el a szolgáltatóval kötött érvényes és hatályos szerződés értelmében, köteles ezt a fogyasztást az érvényes árértéknek megfelelő összegben megtéríteni" – állapították meg az ellenzéki párt képviselői.
Véleményük szerint Robert Fico miniszterelnök, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (SMer-SD) elnöke január 23-án Facebook profilján keresztül arról tájékoztatott, hogy a januárban a közép-szlovákiai embereknek kézbesített magas gázszámlák nem érvényesek, s azt ajánlotta az érintetteknek, hogy tépjék össze számláikat és várják ki míg megérkeznek a tavalyi gázár-viszonyoknak megfelelő számlák.
„A Büntető Törvénykönyv szerint, az, aki nyíltan bűncselekmény elkövetésére bujt fel, vagy fontos, törvény által, vagy az alapján előírt kötelezettség tömeges megtagadására, vagy a közrend komoly megsértésére szólít fel nyilvánosan 2 évig terjedő szabadságvesztésre ítélendő" – konstatálták a képviselők. Az SaS tagjai ugyancsak úgy vélik, hogy Robert Fico cselekedetével hivatali visszaélés bűntettét is elkövethette.
A liberálisok ezért követelik, hogy az illetékes szervek tegyék meg az ügyben a szükséges lépéseket és vizsgálják ki, hogy bizonyos személyek cselekvése nyomán nem kerülhetett-e sor bizonyos bűncselekmények elkövetésére. Kiššová, Galek és Rajtár a továbbiakban arra kérte a bűnüldözési szerveket, hogy a büntetőeljáráshoz elengedhetetlen bizonyítékok biztosítása, és a tények feltárása érdekében minden ilyenkor szokásos eljárási módozatot foganatosítsanak és végezzenek el.
