2014. május 12., 16:53

Európai bíróság elé kerül az elutasított kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés

Május 7-11-e között került sor a németországi Flensburgban és a dániai Sonderborgban az európai nemzeti-etnikai kisebbségek legnagyobb kongresszusára. A németországi dán, a dániai német kisebbségek, illetve az Európai Kisebbségek Föderális Uniója (FUEN) által megszervezett összejövetelen a Magyar Közösség Pártja a FUEN tagjaként vett részt.

A harminc országból összegyűlt több mint kétszázötven résztvevő részletekbe menően ismerkedhetett meg a zaklatott múltú dán-német határövezet kisebbségeinek mára példaértékűvé vált helyzetével, együttélésével.

A közelgő európai parlamenti választások kapcsán bemutatásra került az a FUEN által kidolgozott célrendszer-gyűjtemény, amely az európai parlamenti választásokon induló pártok számára fogalmaz meg ajánlásokat.

Ezzel összefüggésben a kongresszus megtárgyalta az uniós kisebbségvédelem jogi alapjainak létrehozását megcélzó európai polgári kezdeményezés továbbvitelével kapcsolatos teendőket. A FUEN által benyújtott kezdeményezést az Európai Bizottság tavaly szeptemberben elutasította. A FUEN az európai bíróságra viszi az ügyet. A bírósági beadvány sikere esetén Szlovákiában a Magyar Közösség Pártja végzi majd azt az aláírásgyűjtési akciót, amelynek keretében uniós szinten legalább egymillió aláírást kell majd összegyűjteni.

A kongresszuson a németországi Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke, Thorsten Abig ismertette javaslatát, miszerint az Európai Bizottságnak a nemzeti kisebbségek érdekeinek képviseletére külön biztosi posztot kellene létrehoznia. A kongresszus különös figyelmet szentelt a kiélezett ukrajnai politikai helyzet kisebbségi jogi vonatkozásainak, ezen belül a kárpátaljai magyarság bizonytalan helyzetének.

A Magyar Közösség Pártja képviselői a kongresszuson külön megbeszélést folytattak a magyarországi szlovákok képviselőivel, akikkel kölcsönös kapcsolataik érdemi megerősítéséről állapodtak meg - tájékoztatta portálunkat a párt sajtóosztálya.

Megosztás