Eugen Korda: Hedvignek Pozsonyból

Kedves Hedvig!
Magyarországra írok most Neked, a Duna gyöngyének is nevezett fővárosunkból. Pozsony ugyan egy ideje Neked már nem fővárosod, de remélem, boldog vagy új hazádban.

Teljesen fölösleges szavakba önteni, miért tisztellek és szeretlek. Rendkívül bátor hölgy vagy, aki saját hazádban megélted a poklot. Sok szidalmat, megaláztatást és gúnyolódást kellett elviselned. Mindezt emelt fővel tetted, s tudom, hogy Te, a magyar, mégsem fordultál a szlovákok ellen.

Én, e picike nemzet képviselője, néhány ember miatt mégis szégyellem magam. Szégyellem magam a két faragatlan személy miatt, akik a sajtótájékoztatón hazugnak bélyegeztek, s a nyilvánosság szemei előtt a blúzodra írt ocsmány feliratot lengették. Saját magam miatt is van bennem egy kis szégyenérzet, mert néhány pillanat erejéig hittem nekik. Az idő azonban megmutatta, hogy hazugok, mégpedig a legrosszabb fajtából. Szégyellem magam a Szlovák Információs Szolgálat volt tagja helyett is, aki feljelentett Téged, aki miatt eljárást indítottak ellened, s abban a városban kell bíróság elé állnod, ahol megtámadtak és összevertek. A következő, ellened feljelentést tett személy helyett is szégyellem magam, bár ő fura körülmények közt végül felakasztotta magát. Legyen számára könnyű a föld. Ám, ha véletlenül a „másvilágon” összetalálkozom vele, megkapja tőlem a magáét, megbánja majd, hogy öngyilkos lett.

Élnek ám itt olyan emberek is, akik miatt nem kell szégyenkeznem. Az egyiket meg is nevezem. Roman Kvasnica a neve (a .týždeò társtulajdonosa – szerk. megjegyzése). A kilenc hosszú év alatt, míg az államhatalom arra törekedett, hogy megtörjön Téged, mindig melletted állt. Ha nem lett volna, Fico, Kaliòák, Trnka és Gašpar urak darabokra tépnek, s a tömeg elé vetnek.

Kedves Hedvig. Nem is tudom, mit írjak még. Légy boldog gyermekeid és férjed körében… A nyitrai bírósági per meghozza számodra a végső győzelmet. Ebben biztos vagyok!