Érsekújvárban ülésezett az MKP kereszény platformja
Az érsekújvári találkozón a nyugat-szlovákiai járások küldöttei vettek részt, akik határozatban rögzítették, hogy a keresztény platform két keleti és nyugati szerveződésben folytatja a megkezdett munkát.
A platform létrehozását a járási konferenciák óhajának megfelelően az MKP tavaly decemberi kongresszusán jelentették be. A párton belüli szerveződés a katolikusok mellett a református vallásúakat is tömöríti.
„Régi igény vált valóra az elmúlt időszakban, ugyanis a pártpolitizálás sokáig nem tette lehetővé, hogy a pártpolitikán kívül más, többek között eszmei vonalon, keresztény vonalon is létrejöjjön bizonyos fajta szerveződés“ - mondta portálunknak Stubendek László, az MKP keresztény platformjának elnöke hozzáfűzve: az elmúlt hónapokban több százan csatlakoztak platformjukhoz az MKP tagjai közül.
Szigeti László, az MKP Országos Tanácsa elnöke örül, hogy a párt ebbe az irányba nyitni tudott. „Olyan tevékenységet fejtenek ki, amely nemcsak a szervezési és működési dolgokkal foglalkozik, hanem már konkrét programjuk, célkitűzésük van, és úgy gondolom, hogy ez a tevékenység gyümölcsöző lehet, mert egyre többen jelentkeznek, részt kívánnak venni a platform munkájában" - nyilatkozta az OT-elnök.
Az érsekújvári találkozón megfogalmazódott az az igény, hogy az MKP készülő működési szabályzata tegye lehetővé, hogy párton kívüliek is részt vehessenek a platform munkájában. A javaslatról soron következő ülésükön döntenek az Országos Tanács tagjai.
A szombati tanácskozás kiemelt témája volt az április 21-én megrendezett komáromi imanap. Karaffa Attila az imanap előkészítő bizottságának tagjaként beszámolt a rendezvénnyel kapcsolatos teendőkről. Elmondta azt is, hogy a program keretében szabadtéri fényképkiállítást rendeznek, melyen bemutatják az imanapok történetét.