2017. április 10., 08:29

Elkészült a pozsonyi egyetemi kórház tervezete

POZSONY. Több koncepció megfogalmazódott már a fővárosi kórházak rendszere ügyében. Most egy újabb elképzelés kapott zöld utat. A kormány tudomásul vette, hogy kórházat építenek Rázsochy városrészben és felújítják, kibővítik a ružinovi kórházat. Ugyanakkor sok ponton módosításra szorul még a tervezet.
201704061422020.000000000000000000000000001a_korhaz.jpg

A kórházfeljesztési terveket az államnak kell finanszíroznia, ám az építkezés és üzemeltetés során egy magánvállalkozóval is együtt kell működnie. A létesítmény összköltsége több mint 343 millió euró. Az egészségügyi tárca műhelyéből származó koncepciót már a kormány is tudomásul vette, habár több hiányosságot is a tárca szemére vetett.

A legnagyobb és legeladósodottabb szlovákiai kóházat jelenleg 5 létesítmény alkotja Kramáre, Óváros (Staré Mesto), Ružinov (Ružinov), Ligetfalu (Petržalka) és Pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) városrészben. A későbbiekben csak két helyen lesz, a Rázsochyban és a Ružinovban működő kórház lesz majd egyetemi státuszban. "Az új megoldási javaslat két egyetemi típusú kórházzal számol Ružinov és Rázsochy térségben és a Pozsonyi Egyetemi Kóház (UNB) partnereinél, amelyek a következők: Szent Cirill és Metód Kórház, Óvárosi Kórház (Nemocnica Staré Mesto), Szent Mihály Kórház (Nemocnica sv. Michala) és az Irgalmasok Kórháza (Nemocnica Milosrdní bratia), amelyek majd a kiválasztott munkahelyeken a gyakorlati oktatást egészítik ki“ – olvasható a vonatkozó anyagban.

Az eddigi kórházakat leépítik vagy átalakítják

A Kramáren működő kórház tevékenységét fokozatosan leépítik. Az Óvárosi Kórházat ideggyógyászati és pszichiátriai központtá alakítják, ahol majd geriátriai ellátást is nyújtanak. Pozsonypüspökin továbbra is meghagyják a geriátriai férőhelyeket. Ligetfalun pedig csaknem ugyanúgy működne a kórház, mint ahogy eddig működött. Az új egyetemi kórházat majd a jövőben is az állam ellenőrzi, illetve finanszírozza. További működését pedig egy szakmenedzsment biztosítja. A projektet az egészségügyi tárca felügyeli.

"Ez a modell átmenetet képez a PPP- és az ún. hagyományos állami projekt között. A gazdasági elemzések alapján az összes hozzáférhető lehetőség közül ez mutatkozik a leghatékonyabbnak“ – véli a minisztérium.

Az új egyetemi kórház építésével és költségvetésével kapcsolatos, részletesen szétdolgozott anyagot Drucker miniszternek 2018. december 31-ig kell majd a kormány elé terjesztenie. A kormány által jóváhagyott koncepció-tervezet a Közbeszerzési Hivatallal (ÚVO) való szoros együttműködéssel számol, ekképp biztosítva, hogy a közbeszerzések során felesleges időhúzás és további probléma merüljön fel.

A pénzügyminisztérium elégedetlen

A pénzügyi tárca ár-értékaránnyal foglalkozó részlege felrótta, hogy több, a tervezettel kapcsolatos elemzés hiányos, s az egészségügyi tárcának azok alaposabb kiegészítését ajánlotta. Például a tárca a kereslet felmérése során nem számolt a Penta pénzügyi csoport Boryban található új kórházával. Továbbá hiányzott a Kramáren működő kórház esetleges eladására vonatkozó elemzés... 

Rázsochy térségét Tomáš Drucker az anyagi eszközök figyelembe vétele nélkül választotta ki – bírálta őt ezért a pénzügyi tárca. Az egészségügyi minisztérium először azt sem támasztotta alá érvekkel, hogy milyen szempontok alapján döntött a már létező kórházak kihasználásának és a ružinovi kórház felújításának, kibővítésének a kombinációjáról.

A kormányzati elemzők annak indoklását is hiányolták, hogy a Pozsonypüspökin működő kórház geriátriai osztályát miért kellene átköltöztetni az óvárosiba. Az óvárosi létesítmény ugyanis rossz állapotban van, megfontolandó tehát az eladása és a Pozsonypüspökin működő geriátriai osztály meghagyása – véli a pénzügyi tárca.

Három évtizede tervezik

Az új pozsonyi kórház felépítésér már több mint 30 éve tervezik. Eredetileg is Rázsochy-ban épült volna fel, ám az építését 2003-ban  leállította a Dzurinda-kormány. Addig 33,2 millió eurót költöttek erre a célra. Az építkezéssel aztán az első Fico-kormány kezdett el foglalkozni, a második Fico-kormány pedig  PPP projektbe kezdett a patrónkai építkezés kapcsán, de a vonatkozó szerződést végül is nem írták alá. A harmadik Fico-kormány arra kötelezte magát, hogy az új pozsonyi kórházat működtetni is fogja.

Megosztás