Elkapták a galántai és a Dunaszerdahelyi járást ellátó drogdílert
A férfinél néhány üres fecskendőt, lezárható műanyag zacskót és két kisméretű mérleget is találtak. Miután a rendőrség felvilágosította a körülményekről, az említett tárgyak mindegyikét önként átadta a hatóságnak.
Amint azt Mária Linkešová, nagyszombati kerületi rendőrszóvivő közölte, a férfi Galántán és a járáshoz tartozó Taksonyon, Felsőszeliben, Alsószeliben, Jókán és Nádszegen kereskedett a kábítószerrel. A Galántai járás déli részén túl a Dunaszerdahelyi járásban lakó személyeket is drogokkal látott el.
„A gyanúsított férfit a rendőrség letartóztatta és rendőrségi cellába helyezte. A lefoglalt anyagok előzetes vizsgálatának eredményei alapján a nyomozótiszt kábítószeres bűncselekménnyel tehetett a férfivel szemben vádemelési javaslatot. A fecskendők legalább 547 adag pervitint tartalmaztak. Feltételezzük, hogy a végső szám még ennél is magasabb lesz. A kábítószer-kereskedelemmel való gyanúhoz ez egyelőre elegendőnek bizonyult" - tájékoztatott Linkešová.
A férfi már korábban is kábítószer-kereskedelembe keveredett, jogerősen elítélték és jelenleg feltételesben van. Esetében a felsoroltak mindegyike súlyosbító körülménynek minősül, s a törvény értelmében 10-15 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. A nyomozótiszt javaslatot tett vizsgálati fogságba helyezésére, amelyről az ügyész és a bíróság hivatott dönteni.
