Elhagyta Szlovákiát az asszír keresztények egy része

A hazatérők között teljes családok is voltak. A teljes családok hazatérésével kapcsolatos elhatározás során döntő fontosságú volt az a tény, hogy a családok összetartanak. Ez azt jelenti, hogy ha a család egy-egy tagja vagy éppen a családfő a hazatérésről határoz, akkor az egész család vele tart.
A tavaly Szlovákiába érkező 25 keresztény család tagjai között felnőtt nők, férfiak, gyerekek és idősek is voltak. Ez a Szlovákia által elsőként és egyedüliként befogadott menekültcsoport.
A Szlovákia által befogadott keresztények Asszíriából származnak, amely valójában Irak Moszul város menti térsége, amelyet elfoglalt az Iszlám Állam, s onnan kiűzte a keresztényeket. A keresztényeket szlovák kormányzati repülőgéppel szálították ide, majd megérkezésük után a homonnai (Humenné) menekülttáborban szállásolták el őket, s ezt követően márciusban átköltöztették őket Nyitrára és környékére.
A keresztények integrációját a Nyugalom és jólét elnevezésű civil egyesület az egyházzal közösen, a belügyi tárca bevándorlási hivatalának felügyeletével biztosítja.
A keresztény családok befogadása Szlovákia a menekültválság megoldását célzó önkéntes hozzájárulásának a része volt. A SITA az említett civil egyesület menekültek távozásával kapcsolatos véleményét is kikérte, de annek képviselői nem nyilatkoztak a hírügynökségnek.