2015. szeptember 12., 09:49

Elektronikus egészségbiztosítási kártya váltja a jelenleg használatosat

POZSONY. Chippel ellátott egészségbiztosítási kártyák veszik majd át a jelenleg használatosak helyét. Az egészségbiztosítók az új kártyákat várhatóan a jövő év júniusától kezdik majd kézbesíteni ügyfeleiknek.

Némi előrelépés történik a páciensek, az egészségügyi létesítmények és az egészségbiztosítók közötti kommunikáció terén. A jelenlegi egészségbiztosítási kártyákat új, chippel ellátott elektronikus kártyákra cserélik le. Az eddigiekhez hasonlóan a rendelőkben és a gyógyszertárakban is szükség lesz majd rájuk, egyúttal hozzáférést biztosítanak majd a páciens elektronikus egészségügyi kartonjába – írja a Pravda napilap internetes portálja.

A kártyacsere az egészségügy elektronizációjának tervezett bevezetésével, azaz a szlovákiai eHealth-programmal függ össze. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) valamennyi egészségbiztosító, vagyis az állami kézben levő Általános Egészségbiztosító, valamint a magántulajdonban levő Dôvera és Unión számára uniós támogatásokból szerzi be az elektronikus igazolványokat. Az NCZI becslései szerint ez a közbeszerzés hozzávetőleg 17,9 és 23 millió euró közti összegbe kerül majd. Már megkezdődött a pályázat előkészítése, a győztes a jövő év elején válik ismertté.

Az új kártya a 2013 decemberében bevezetett elektronikus személyazonossági igazolványra hasonlít, az utóbbival azonban a jövőben sem lehet helyettesíteni az új egészségügyi kártyát. Peter Bubla, az egészségügyi tárca szóvivője szerint ennek több oka is van. Míg személyazonossági igazolványt csak 15 év feletti személyek kapnak, addig a biztosítási kártya születésétől a haláláig valamennyi biztosított személynek jár. Ezenkívül az egészségbiztosítók nyilvántartásában másféle állampolgársággal rendelkező egyének is szerepelnek, akik viszont szlovák személyi igazolványt nem kaphatnak. „Az új kártya egyúttal európai biztosítási kártyaként is használható lesz, s az egy-egy konkrét egészségbiztosítóhoz való tartozást bizonyítja“ – tette hozzá Bubla.

A chipes kártyát mindig magunkkal kell majd hordanunk. Bubla azt is elárulta, hogy a kártya és egy leolvasó berendezés segítségével lehet majd elérni a beteg elektronikus egészségügyi kartonját. Kétféle olvasó lesz, az egyiken keresztül az orvos, a másikon pedig a páciens férhet hozzá a dokumentációhoz. 

Az első új kártyákat jövő júniustól kézbesítik majd a biztosítottaknak, akiknek ezt nem kell külön kérvényezniük, automatikusan megkapják. Petra Balážová, az Általános Egészségbiztosító (VšZP) szóvivője elmondta: az ügyfeleiket előre értesítik majd arról, hogy az egyes régiókban pontosan mikor történik a kártyacsere. Az Union weboldalán és a kirendeltségein elhelyezendő plakátokon tájékoztatja majd a saját ügyfeleit. A kézbesítési költségeket az egészségbiztosítóknak kell kifizetniük. A VšZP még nem számolta ki a várható költségeket, az Union legalább 1 millió eurós, a Dôvera pedig 2,2 millió eurós kiadással számol.

Az eHealth bevezetését 2008-ban az első Fico-kormány hagyta jóvá, ám azt már többször elhalasztották. Az újabb tervek szerint azonban 2017-től már teljes gőzzel kellene működnie, megkönnyítve a rendelők, kórházak, patikák, egészségbiztosítók és laboratóriumok közti kommunikációt. Valamennyi adat egy központi tárhelyen lesz. Az orvosok alapvető információkkal rendelkezhetnek majd páciensük egészségi állapotáról, az időszerű és átvészelt betegségeiről, laboratóriumi eredményeiről, oltásairól, allergiáiról. Az adatokhoz a világhálón át a páciens is hozzáférhet, ellenőrizheti az egészségügyi állapotával és ellátásával kapcsolatos részleteket.

Megosztás