2013. május 15., 17:19

Definitív döntés - Nem költözik a párkányi gimnázium

PÁRKÁNY. A párkányi vegyes igazgatású gimnázium fenntartója, Nyitra megye az iskolatanács véleményét figyelembe véve úgy döntött, hogy az intézménynek nem kell átköltöznie a helyi szakközépiskola kollégiumába - tudtuk meg az illetékesektől.
Szerdán délelőtt a párkányi (Štúrovo) gimnázium Szülői Munkaközösségének (SZMK) küldöttsége és Mezei Ildikó, az intézmény igazgatónője külön-külön tárgyalt ¼ubica Libovával, a Nyitrai Megyei Hivatal oktatásügyi, ifjúsági, sport és kulturális osztályának vezetőjével. A tárgyalások végeredményéről az érintettek portálunknak is beszámoltak.

Glázer Péter, az iskola magyar tagozata Szülői Munkaközösségének elnöke, az iskolatanács tagja a Hírek.sk-nak elmondta: „Reggel nyolctól fél tízig tárgyaltunk Libová osztályvezetővel, aki nagy örömünkre kijelentette, hogy nem kerül sor az intézmény költözésére, mivel az iskolatanácsunk ezt május hatodikai ülésén nem hagyta jóvá. Hozzáfűzte, hogy az iskolatanács döntését ők mérvadónak tartják. Ezen elcsodálkoztunk, mert nekünk Mezei Ildikó igazgatónő még a május 13-i össz-szülői értekezleten is azt mondta: szerdán utazik Nyitrára, ahol szándékában áll aláírni azt, hogy a gimnáziumunk költözzön el a mostani épületből. Ez a kijelentés a nemtetszésünket váltotta ki, ezért a költözés megakadályozása végett már az értekezleten aláírásgyűjtésbe kezdünk. Ezt az akciónkat kedden városszerte és a gimnáziumban is folytattuk, ma pedig át akartuk adni az aláírási listát Libovának. Nyitrán azonban kiderült, hogy nem is volt szükség az aláírásgyűjtésre, mert nem kerül sor az iskola költöztetésére“.

Glázer Péter elmondta, csütörtökre  újabb össz-szülői értekezletet hívtak össze. A délután fél négyre meghirdetett rendezvényre a pedagógusokat és a diákokat is várják. Az értekezlet résztvevőinek beszámolnak majd a mai, nyitrai tárgyalásuk eredményeiről.

Mezei igazgatónő portálunknak szintén megerősítette a hírt, hogy a gimnáziumnak nem kell elköltöznie a jelenlegi épületből. „Minden rendben van, nem kell költöznünk. A megye a költözést sosem parancsolta meg, ez csak egy lehetőség volt. A hétfői szülői értekezleten sem azt mondtam, hogy biztosan költöznünk kell, csak közöltem, hogy takarékossági okokból ilyen alternatív megoldás is szóba kerülhet. Lehet, hogy fölöslegesen lett felfújva az, ami egyébként nem lett volna olyan nagy probléma. Az egész üggyel kapcsolatban az a lényeg, hogy most már biztosan nem kell átköltöznünk másik épületbe“ – szögezte le az igazgatónő.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.