Dániel Erzsébet kapta a Pro Probitate – Helytállásért díjat

Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője, a Pro Probitate díj egyik alapítója is a Helytállásért díj üzenetére mutatott rá.

„Egy-egy személy munkássága pillére a mi közösségi létünknek, valahol mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy ez a közösség megmaradjon és fejlődjön.  Ezt szeretnénk felmutatni példaként, és ezt szeretnénk a jövőt illetően is mindenki számára példaként állítani“ – mondta Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője.

Az érsekújvári Csemadok házban megtartott díjátadón Menyhárt József, az MKP elnöke úgy fogalmazott: amikor helytállásról beszélünk, akkor az apró, mindennapi dolgokat kell számba vennünk. „Ilyen helytállás a családok helytállása, akik magyar iskolát választottak ebben az évben gyermeküknek, hisz örömünkre szolgál, hogy a tavalyi évhez képest száz kiselsőssel több mutatkozik a szeptemberi beiratkozásra, de ilyen helytállást mutatnak a pedagógusok, a települések vezetői, akik kiállnak kisiskoláink mellett, ebből a sok apró, mindennapi helytállásból áll össze az, amit mi a felvidéki szótárunkban e címszó alatt összegyűjteni képesek vagyunk, és minden régióban találunk olyan embert, aki ezt megszemélyesítheti. Ez ennek a díjnak  az üzenete.“

A díjazott, Dániel Erzsébet népművelői és széleskörű közösségszervező munkájáért vehette át a Pro Probitate - Helytállásért díjat. „Évtizedeken át volt a Csemadok dolgozója, a kultúra igazi napszámosa“ – mondta laudációjában Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke.  „Népművelői, közösségszervezői munkáját nem szüneteltette, a közösségbe vetett hitét nem adta fel a legnehezebb időszakban sem, amikor a regnáló hatalom mindent elkövetett a Csemadok-munka ellehetetlenítéséért.  Dániel Erzsébet – több kollégájával együtt – tisztességgel helytállt akkor is, amikor a meèiari hatalom egyik napról a másikra megvonta a Csemadok költségvetési támogatását. Fizetés, anyagi juttatás nélkül folytatta közösségépítő munkáját.“

Dániel Erzsébet a díjátadón köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben segítették és támogatták, s reményét fejezte ki, hogy munkájával még sokáig szolgálhatja a felvidéki magyarságot.

„Ha az ember a hitet, a nemzetet és a családot össze tudja kapcsolni - és ebben benne van a plussz munka is, amit nekünk felvidéki magyaroknak adott az isten, vagy a sorsunk – akkor érdemes tenni a dolgunkat és soha nem szabad félúton megállni, nagyon át kell gondolni, ha valamibe belefogunk, de ha hittel, becsülettel és tisztességgel állunk oda a legnagyobb ellenség elé is, először talán hadakozik, de aztán megtörik, korábban mint az, aki kitart“.

Portálunknak a helytállásról azt mondta, ez a mi sorsunk, ez adatott nekünk, úgy mint az elődeinknek. „Megmaradásunk záloga a helytállás, kiállás magyarságunk mellett, amit őseinktől kaptunk. Mindenkinek ott, ahol él vagy dolgozik: nyelvében, hitében, nemzeti hovatartozásában, s ha kell, a közösségben is, amely tömegesen megmozdul megmaradásunk érdekében. Talán az a legfontosabb a helytállásban, hogy ne fordítsunk köpönyeget, érdem és érdek szerint. Nyitottnak, őszintének kell lennünk, és soha nem önmagunkért tenni a dolgunkat, de mindannyiunkért."

-- Évtizedeken át végzett, sokrétű munkásságából – függetlenül a délutáni ünnepségen elhangzott laudációtól – mit emelne ki, amivel vélhetően leginkább kiérdemelte a Pro Probitate díjat?

-- Erre én nem tudok választ adni, inkább azok tudnak, akik ismerik a mögöttem lévő ötven évem tevékenységét, s főleg azok, akikkel ezalatt az idő alatt együtt dolgoztam.

-- Szívesen említené-e meg azokat az egykori példaképeit, akik hazai magyar közösségünkért végzett tevékenységükkel, mindennapi helytállásukkal nagy mértékben befolyásolták az Ön társadalmi-közéleti tevékenységét?

-- Erre is nehéz válaszolni, mert nem szeretnék valakit kihagyni, megsérteni. Sokrétű tevékenységem alatt nagyon sokféle vezető emberrel, akár kollégával voltam kapcsolatban, s csodáltam meg és szerettem meg egy-egy ember tudását, (ez mindig elragadott), gerincességét a társadalmi életben, a hűségét, önszorgalmát közösségéhez, nemzetéhez, hitéhez és a sok-sok Csemadok-os (de más területen is nyüzsgő) önkéntest. Nekem ők mind - mind segítettek, számomra példaképek voltak és vannak, mert tanulok tőlük a mai napig is. Persze, a génjeimben is hordozok valami kemény kitartást, az adott szó betartását, a következetességet. Ezek formáltak azzá, amivé lettem. S nagyon elnézést kérek, ha nem sorolok vezérneveket, mert ugyan nem sok, de van belőle, s nem szeretnék senkit megsérteni. Egyszer valahol felsorolom őket, mert nem szabad elfelejteni, sem éltükben, sem holtukban, azokat, akiknek köszönhetünk valamit.

-- Véleménye szerint mivel magyarázható az, hogy a két tucatnyi Helytállásért-díjazott között Ön csupán a harmadik hölgy, miközben vélhetően már többen is kiérdemelték volna ezt a díjat? Talán a családjukért és az otthon melegének biztosításáért végzett teendőik közepette a férfiaknál ritkábban-kevésbé kerülhetnek rivaldafénybe?

-- Ez így van, hogy jóval kevesebb nő van a Helytállásért-díjazottak között  a listán. Ezért is éreztem magam kicsit kellemetlenül, hogy miért éppen én vagyok a harmadik nő az eddig kitüntetettek között. Gondolom, hogy a díjat létrehozók között sem egyszerű meghatározni, hogy ki kapja a következő év díját. Nem ismerjük részletesebben az alapkritériumokat, tehát én ítélkezni sem tudok e fölött. Hál‘ Istennek, egyre több hazai díjat alapítanak, s valóban körültekintőnek kell lennünk, hogy odafigyeljünk azokra, akik sokat tesznek közösségünkért. Szerencsére, senki olyan, aki évtizedekeig önként „megy bele“ a sorsunkat vállaló, védő, mentő tevékenységbe, - nem azzal a céllal teszi dolgát, hogy célt érve díjat kapjon. Viszont ami nagyon fontos, hogy megbecsüljük, olykor egy kézfogással megköszönjük -- igen az édesanyáknak, nőknek is azt a közösségért tett munkát, amit még a családjuk mellett megtesznek, akárcsak kis falujukban is. Szerintem a legszebb és legnagyobb kitüntetést azok az édesanyák, nők érdemelnék meg, akik (magyar) gyermekeket nevelnek, és családokat tartanak össze. Igaz, hogy ez nem a rivaldafényről szól, de a megmaradásunk záloga.

-- Az utóbbi években megérdemelt díjözönben volt része. A kiemelt figyelem és jutalmazás mire sarkallja Önt?

-- Valóban magam is meglepődöm, hogy sorban érnek a kitüntetések, díjak, ez már jelent egy sok évet jelentő múltat. Viszont ahhoz képest, hogy az én eddigi kitüntetéseim mellett idehaza most kapom az első díjat,  lehet azért is érzem magam kicsit érdemtelennek, mert ez egy igen megtisztelő díj még a varsói és az anyaországi díjak mellett is. Köszönöm a rám szavazóknak, igyekszem még szolgálni, amíg a Mindenható engedi.

Dániel Erzsébet társadalmi és kulturális tevékenységéért a közelmúltban több elismerést is kapott, legutóbb tavaly  Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetett ki, s átvehette az Ex Libris díjat is.

A Pro Probitate - Helytállásért díjat 1994-ben alapították az akkori Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) - a későbbi Magyar Koalíció Pártja elődpártjainak - parlamenti képviselői, a mártírhalált halt Esterházy János szlovákiai magyar politikus tiszteletére. A díjat minden évben kiosztják. A felvidéki magyar közösség egy-egy olyan jelentős személyiségének vagy szervezetének adományozzák, akik kiállásukkal, a magyar közösség számára példamutató viselkedésükkel kiérdemelték azt. Tavaly, Kolár Péter, a Csemadok kassai választmányának elnöke, a Thália Színház volt igazgatója, egy évvel korábban pedig Albert Sándor, a komáromi Selye János Egyetem alapító rektora kapta.