Cseh Gorilla: Fico, Kaliòák és Glváè a korrupciós botrányról
Az elmúlt napokban Csehországban kipattant korrupciós botrány magas rangú politikusokat és lobbistákat is érint. A korrupcióellenes rendőrség nyolc gyanúsítottat vett őrizetbe, hét személy ellen már vádat is emelt az ügyészség. A cseh Gorilla néven is ismeretes botrány egyik magas rangú érintettje a kormányfő kabinetfőnöke, Jana Nagyová, akit többek között hivatali visszaéléssel és korrupcióval gyanúsítanak. Az ügy összefügg a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) három volt parlamenti képviselőjének - Petr Tluchoø, Ivan Fuksa és Marek Šnajdr - a cseh kormány adóreformjának megszavazása során napvilágra került korrupciós tevékenységével.
Az ügy számos hasonlóságot mutat a szlovák Gorilla-botránnyal. Szlovákiában azonban annak ellenére, hogy jó néhány feljelentés született, senkit nem csuktak le, s fejek sem hullottak a porba.
Robert Kaliòák belügyminiszter szerint a csehországi üggyel hasonlóságot mutat például a második Dzurinda-kormány képviselőinek lefizetése, illetve az Iveta Radièová vezette kabinet idején kipattant botrány, miszerint a katonai hírszerzés megfigyelte a civil lakosságot. „Bár Szlovákiában a rendőrség a belügyi tárca hatáskörébe tartozik, függetlenül végzi munkáját. Törvénytelenség gyanúja esetén azonnal cselekszik, függetlenül attól, hogy az a kormányhivatalt vagy más intézményt érint” – szögezte le a belügyminiszter.
Robert Fico kormányfő szerint is nyilvánvaló a cseh és a hazai esetek közötti hasonlóság. „Ezért is tartom fontosnak, hogy a Legfőbb Ügyészség élén ne csupán politikailag megfelelő jelölt álljon, mint ahogy azt a jobboldal akarja, hanem elsősorban jó szakember, akit a maguk az ügyészek választanak“ – mondta a èas.sk portálnak.
Martin Glváè védelmi miniszter szintén úgy látja, hogy a csehországi események hasonlóságot mutatnak azzal, mikor a ¼ubormír Galko vezette védelmi tárca a politikai elit tagjait, titkárnőket és sofőröket, illetve újságírókat hallgatott le. „Az, ami ma zajlik Szlovákiában, egyenes következménye a Galko-éra brutális visszaéléseinek” – hangoztatta.
A csehországi botrány kapcsán Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány a èas.sk portálnak elmondta: meggyőződése, hogy a szlovák rendőrség független. „Amennyiben törvényes indok áll fenn, a rendőrségnek szabad keze van. Bárki büntethető, aki rászolgált, beleértve a legfelsőbb politikai körök szereplőit is” – hangsúlyozta.